DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Eddig is elmondtam, de most még inkább megerősödött azon álláspontom, hogy önöknél az autonómiafelfogással igen komoly gondok vannak.

Ugyanis amit most Tatai képviselő úr javasol, nem más, mint hogy oda-vissza lehessen törvényi felhatalmazás alapján delegálni tisztségeket. Most nem vállalja a rektori tisztséget, akkor legyen automatikusan a szenátus elnöke, majd a szenátussal, ha ügyes, meg tudja szavaztatni akár, hogy ő is szerepeljen… Akár nem is kell megszavaztatni, pályázatot ad be a rektori posztra, az irányító testület visszaválasztja, és akkor oda-vissza akár 20-30 évre két személy között meg van oldva az egyetemi vezetés.

Ne haragudjon képviselő úr, ez nonszensz. Ha van egy rektor, aki nem akar tovább rektor lenni, az lemond. Ez eddig teljesen rendben lévő. Ha őt az intézményen belül akadémiai tudományos tevékenységben arra méltónak és alkalmasnak találják, akkor pedig különösebben nagy félnivalója nincs attól hogy ne választanák meg a szenátus elnökévé. De hogy ezt automatikusan ön jogként kezelje, amihez nincs is mit hozzátenni, és nincs az egyetemnek beleszólási jogosítványa - a belső szmsz nem űberolja a törvényt -, mégiscsak nonszensz helyzet, alapvetően ellentmond az egész addigi koncepcióval is, amit maga a kormány terjesztett elő.

Teljes zagyvaság lenne az egész törvényből, ha mindenhez mindenbe így belecsipegetek. Különösebben nem bánom, bevallom őszintén, mert az egész törvény úgy, ahogy van, rossz. Hány helyen akarják még elrontani? Legyen a szívük dolga. De mégiscsak kötelességem jelezni, hogy egyébként nincs rendben jogilag sem.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu