DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Még mindig: irányító testület és rektor. Tisztelt Pósán Képviselő Úr! Megpróbálom nagyon didaktikusan elmagyarázni, mi a helyzet most, és mi lesz a törvény hatálybalépése után. Ma az egyetemi tanács megválasztja a rektort, akit voltaképpen az oktatási miniszter de facto megvétózhat, ha nem terjeszti fel kinevezésre. A törvényjavaslat elfogadása után az lesz a helyzet, hogy a szenátussá átkeresztelt egyetemi tanács által delegált tagok kiválaszthatják a rektort, de minthogy kétharmadot meghaladó többség szükséges a rektor megválasztásához, ezért a miniszter által delegált tagok valamelyike ez ellen vétót emelhet.

Vagyis az eddigiek esetében az történt, hogy az egyetem megválasztott valakit rektornak, és a miniszter ezt megakadályozhatta, most meg az lesz a helyzet, hogy az egyetem delegáltjai megválasztanak valakit rektornak, és ezt a miniszter delegáltja megakadályozhatja. Ha megmondja, képviselő úr, hogy ebben hol sérült érdemben az intézmény autonómiája, akkor vendégem egy korsó sörre.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu