DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetértek Pósán képviselő úrnak azzal a javaslatával, hogy a doktori iskolát fenntartó egyetem legyen köteles megfelelő kérésre a habilitációs eljárást lefolytatni. Ezt a módosító indítványt a bizottságban is támogattam.

Ami az irányító testületnek, a szenátusnak az egyetem intézményei, ingatlanjai bérbeadásával, áruba bocsátásával kapcsolatos fellebbezési jogát illeti, elmondtam, többek között azért látom szükségesnek Tatai-Tóth képviselő úr módosító indítványához kapcsolódó módosító indítványt benyújtani, mert a szöveg nem kellően pontos. Azt valóban rendezni kell, hogy a szenátus kétharmados kezdeményezése esetén - fellebbezés esetén - az ügylet, az irányító testület döntése mindaddig nem hajtható végre, amíg a fenntartó állást nem foglal.

Ami a szervezeti tagozódást illeti, ebben nem értünk egyet. Van különbség aközött, amit Lezsák képviselő úr és én mondunk, jelesül az, hogy végül is kinél van a döntés joga.

Tisztelt Képviselő Úr! Ha a mágusképző egyetemen tenyérjóslási kart akarnak felállítani, akkor bizony az irányító testület joga eldönteni, hogy kérem szépen, az országban működő mágusképző egyetemek sokaságának mindegyikén van tenyérjóslás kar, és mindegyik sokkal jobban működik, mint a miénk, mert sokkal jobb tenyérjósokat vonultathatnak fel, következésképpen nálunk fölösleges erre költeni a pénzt, inkább átváltozási kart indítsunk, mert abban a mi szakembereink a legjobbak. Én azt gondolom, erre bizony az irányító testületnek joga van. Azután, ha eldöntötte, hogy van-e ilyen (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), akkor döntse el az egyetem, hogy külön baltenyérjóslást és külön jobbtenyérjóslást akar, ez már a szenátus jogköre, intézeti vagy kari formában akarja-e ezt csinálni, de hogy legyen-e ilyen képzés az egyetemen, ez bizony az irányító testület jogköre.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu