DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A kutatási nagyberendezések tekintetében mint speciális normatívaképző vagy -módosító szempontban egyetértés mutatkozott az oktatási bizottságban. Ez bizony indokolt, ezt elismertük a bizottsági ülésen is, és azt gondolom, ezt a tisztelt Háznak is el kellene ismernie. Hasonlóképpen valószínűsíthető - a minisztérium képviselője a bizottsági ülésen meg is erősítette -, hogy az egyszer már megkezdett költségtérítéses képzés esetében a térítés növekedésének valorizálását az inflációhoz kötni teljesen méltányos, és a bizottság csak azért nem támogatta az ehhez benyújtott módosító indítványt, mert az indítvány szándéka szerint ugyan ez, de megfogalmazása szerint nem vagy nem biztosan ezt mondta. Itt tehát bizonyos pontosításnak láttuk szükségét, de a mondandóban egyetértettek a bizottság tagjai.
Hasonló volt a helyzet a hungarológia ügyében. Nem is annyira az volt a probléma, hogy hiányzott volna a felsorolásból egy s más, hanem inkább a felsorolás meglehetősen csekély egyenszilárdsága volt az, ami miatt úgy láttuk, hogy ebben a formában nem kellene támogatni. De az bizony megint csak méltányolandó fölvetés, hogy ugyan mely ország támogassa külön normatívával a hungarológiai jellegű szakokat és kutatásokat, ha nem a magyarországi felsőoktatás teszi ezt.
Ami az 50 százalék 70 százalékra emelését illeti: Pósán képviselő úrnak persze igaza van, hogy a 70 százalék jobb, mint az 50. Én hozzátenném, hogy a 110 jobb volna, mint a 70, és még egy darabig eljátszhatjuk ezt a licitálást. De én azt gondolom, hogy valahogy a realitásokhoz kell szabni az igényeinket, és egyébként a törvényjavaslat nem tiltja meg a költségvetési törvénynek, hogy ha éppen kazlakban áll a pénz, akkor 50 százaléknál többet is fordíthasson a felsőoktatási intézmények fenntartási finanszírozására.
Ami az általunk benyújtott módosító indítványokat illeti: szeretném felhívni a figyelmet a 452. sorszámon benyújtott módosító indítványra. Ezt az illetékes bizottságok támogatták. Ez arról szól, hogy a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények az éves bevételeiket terhelő befizetési kötelezettségek teljesülése alól mentesülhetnek, ha ezt megfelelő felújítási, illetőleg beruházási célra használják fel, vagyis magyarán, hogy ne vonjuk el a felsőoktatási intézményektől a felújítási, illetőleg beruházási célra felhasználható összeget. Én azt remélem, hogy ha már a költségvetési bizottság támogatta, akkor a kormány is támogatni fogja, és ezzel egy akol lészen és egy pásztor.
A 457. pontban jelzett módosító indítványnak, miként a könyveknek, megvan a maga története. Kiszerelni javasoltuk a törvényjavaslatból - mégpedig az Állami Számvevőszék külön e célból nyilvánított véleményével összhangban - azt a rendelkezést, hogy a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményben megfelelő költségvetés fölött független könyvvizsgálóval kell hitelesíttetni a költségvetési beszámolót. Ehelyett egy másik rendelkezést illesztettünk be már egy korábbi vitaszakaszba, csak ott nem érintettük. Az Állami Számvevőszék véleménye szerint ez a rendelkezés van összhangban az államháztartásról szóló törvénnyel. Azt gondolom, legkevésbé sem lehet célunk, hogy különböző törvények között inkoherenciát idézzünk elő, tehát megítélésem szerint ezt célszerű volna megfogadni és elfogadni.
Végezetül: a 364. számon jelzett ajánlási pontban a PPP betűszó vagy rövidítés feloldására javasoltunk egy megfogalmazást, amelyik ennek az ugyan valóban közkeletű, de talán mégsem mindenki számára nyilvánvaló és közvetlenül értelmezhető rövidítésnek egyfajta értelmezését adja. Igazság szerint ezt lehetett volna az értelmező rendelkezések között is megadni, de végezetül úgy láttuk jónak, hogy ide illesszük be. Én azt javasolom, hogy ezt fogadjuk el.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés