GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Először a 37. számú ajánlási ponthoz és a vele összefüggő 244. számú ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Ez a két egymással összefüggő módosító javaslat az állam és egyház szétválasztásának elve jegyében fogant meg. A 37. ajánlási pont alatt szereplő javaslat a törvényjavaslat 7. §-át egészíti ki egy új bekezdéssel, a másik pedig a 36. § (1) bekezdését módosítja. Mindkettő közös lényege, hogy állami, helyi önkormányzati, illetve országos kisebbségi önkormányzati intézmény egyházi intézménnyel nem egyesíthető, illetve hogy az előbb felsoroltak egymással közösen közös intézményt nem alapíthatnak.

Ha jól értettem, akkor Pósán képviselő úr az előbbiekben erre is utalt, amikor azt mondta, hogy vannak olyan módosító javaslatok, amelyek ellenzéki és kormányoldalról egyaránt megfogalmazódtak. Nos, ez az egyik ezek közül. Miért fontos ez? A módosítás arra irányul, hogy az alkotmány 60. §-ának (3) bekezdésében deklaráltaknak megfelelően és analógiában egy alkotmánybírósági határozattal, egészen pontosan a 4/1993. számú Ab-határozatban és annak indoklásában rögzített állásponttal a felsőoktatási intézmények alapítására és egyesülésére vonatkozóan is juttassa kifejezésre a jogalkotó az állam és egyház szétválasztását.

A hivatkozott alkotmánybírósági határozat szerint: “Az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen.ö “Az iskola nem lehet semleges és vallásos szellemű egyszerre.ö Az a körülmény továbbá, hogy az esetleges egyesüléssel a megszűnő egyházi intézmény esetlegesen az új egyházi intézmény oktatási-szervezeti egységeként működhetne, működne tovább, szintén ellentétes az állam és egyház szétválasztásának valamennyiünk által közösen vallott alkotmányos elvével. Továbbá az ilyen esetleges egyesítés az egyházi intézmények számára sérelmes lehetne, azok önállóságát nagymértékben korlátozná. Természetesen annak nincs és nem is lehet jogi akadálya, hogy egy egyházi felsőoktatási intézmény a saját önállóságának megőrzése mellett együttműködjön állami vagy önkormányzati felsőoktatási intézménnyel.

A másik ajánlási pont, amelyhez szeretnék hozzászólni, a Pósán képviselő úr által is hivatkozott 33. pont, Pósán képviselő úr módosító javaslata, amely az imént ismertetetteknek megfelelően arra irányul, hogy a felsőoktatási intézmények épületében pártrendezvényeket ne lehessen tartani. Itt szeretném leszögezni azt, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslat szövegével, miszerint “felsőoktatási intézmény szervezete és működése pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújthat, a felsőoktatási intézmény helyiségeit politikai célú szervezet, mozgalom vagy ezekhez kötődő szervezet részére működési céllal nem engedheti átö, nos, ezekkel a passzusokkal természetesen messzemenőkig egyetértek.

A képviselő úr által benyújtott módosítással, miszerint pártrendezvények, választmányi gyűlés, küldöttgyűlés, kongresszus s a többi se legyen megrendezhető egyetemi épületben, ezzel viszont vitatkoznék. Hiszen az egyetemek a saját intézményeik különböző termeit különböző célokkal bérbe adhatják, így például pártok is bérbe vehetik ezeket minden további nélkül, hogy a saját rendezvényeiket ezekben a termekben megtarthassák, amelyekre a saját szimpatizánsaikat meghívják.

(19.00)

Ez az egyetemi politikai függetlenséget természetesen nem érinti, hiszen az egyetem mint intézmény a terem biztosításán, annak átengedésén és bérbeadásán kívül nem vesz részt a politikai rendezvények megszervezésében. Azt gondolom, hogy az egyetemeket, az egyetemi polgárokat felnőtt állampolgárként kell kezelnünk, és az ilyenfajta szűkítésre, korlátozásra semmilyen indokot nem látok.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu