GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Ilyen finoman ritkán neveztek lobbistának bárkit a magyar parlamentben, mint ahogy azt államtitkár úr az előbb megtette. Nézzük meg, hogy miről is van szó! Az eredeti javaslat azt mondja, hogy a pályázatot a felsőoktatási intézmény vezetője vagy a diákotthon fenntartója nyújthatja be, és államtitkár úr beszélt a szakkollégiumokról, amelyeknek az a jellemzője, hogy mint kollégiumok fizikai értelemben is léteznek. A szakkollégiumok rendszerint a kollégium szó hétköznapi értelmét is kimerítik, amennyiben nemcsak egy plusz szellemi jellegű képzést nyújtanak a tagjaiknak, hanem a fizikai elhelyezésüket is biztosítják egy kollégiumi rendszerben.
Vannak azonban olyan, magukat kollégiumnak nevező, rendszerint diákok és oktatók által közösen létrehozott, civil szervezeti formában működő műhelyek, amelyek magukat szintén kollégiumnak nevezik, de nem rendelkeznek kollégiumi épületekkel, férőhelyekkel, s nem is céljuk az, hogy kollégiumi vagy diákotthoni elhelyezést biztosítsanak a tagjaiknak, hanem egyfajta hálózatot, egyfajta szellemi értelemben vett közösséget jelentenek. Ezek önszerveződések. Meggyőződésem szerint a magyar felsőoktatás szerves részét kell képeznie annak, ha a tudományos életre készülő fiatalok - fiatal és idősebb minősített oktatókkal közösen - szellemi műhelyeket hoznak létre a saját és az utánuk következő generációkban tudományos pályára készülő fiatalok tehetséggondozása érdekében. Ezek a kollégiumok pusztán egy adminisztratív probléma miatt - miközben a tehetséggondozás az elsődleges feladatuk, és miközben nagyon kevesen foglalkoznak olyan intenzitással tehetséggondozással, mint ők - kimaradhatnak a pályázati körből.
Ezzel a módosító indítvánnyal ezt szeretném orvosolni, és természetesen nyitott vagyok minden javaslatra, amely ezt a szöveget cizellálja egy kapcsolódó módosító indítvány keretében. Még egyszer mondom, a célja szerintem nagyon fontos, nem maradhatnak ki ebből a körből ezek a szervezetek.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés