GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Az egyik szemem nevet, a másik sír. Az államtitkár úrnak a figyelmét felhívnám, hogy nem én tévedek, hanem ezek szerint akkor az ajánlás téved, amely az 599. pontnál - ez az szja-pont - azt írja, hogy a módosító javaslatot az oktatási bizottság, a költségvetési bizottság és az előterjesztő képviselője is támogatja.

Ez abban a tekintetben részletkérdés, hogy az államtitkár úrnak igaza lehet abban, hogy túlságosan salátaszerűvé teszi, és nem biztos, hogy megfelelő megoldás ez, mármint hogy a törvényt salátaszerűvé teszi. Amennyiben ez a kifogás, és egyébként pedig egy későbbiekben támogatható önálló képviselői indítvány lehetőségéről van szó, akkor ehelyütt is szeretném jelezni, hogy természetesen ennek a benyújtására én kész vagyok.

Azt azért szeretném felidézni, hogy láttunk már karón varjút, emlékszünk már közoktatási törvény szöveges részének harminc oldalas módosítására a költségvetési törvényben. Tehát itt e késői órán, így egymás között beszélgetve ezt el kell hogy ismerjük.

Ezzel együtt természetesen, ha a kormány hivatalos álláspontja az, hogy mondjuk, ez nem házszabályszerű, vagy elviekben a saláta jelleg miatt ezt nem tudja támogatni, vagy pláne akkor, ha arról beszélünk, hogy például a doktoranduszok esetében vannak még más méltánytalanságok, amelyek a szociális területen átgondolásra szorulnak, és ezeket érdemes egy indítványban, később külön megtárgyalni, akkor én annak is nagyon örülök.

Azt nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy ha van egy ilyen, nem túlságosan nagy létszámú, egyébként pedig társadalmi pozícióját tekintve minden bizonnyal a magyar értelmiség derékhadát és egyik elitjét alkotó társadalmi csoport, mint a doktoranduszok csoportja, akkor ilyen dolgokban, mint a nyugellátás, a gyes, az árvasági segély és a többi, és a többi ne vonatkozzanak rájuk számukra hátrányos előírások, hanem lehetőség szerint vagy egyenlő elbírálás alá essenek, vagy hogyha ez indokolt, akkor az állam részesítse őket néminemű kedvezményekben, hiszen ez jó befektetés a társadalom számára.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu