GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Ami a két konkrét kérdését illeti, képviselő úr, hogy hallottam-e - kérdezi egyszer, majd másodszor is, hogy hallottam-e -, azokra egybehangzóan azt tudom válaszolni, hogy nem hallottam róla.

Ami pedig a kérdését megelőzően elhangzott fejtegetést illeti: azt gondolom, hogy egy rendkívül súlyos bűncselekménnyel vádolt gyanúsított vallomását önmagában perdöntő bizonyítéknak tekinteni és e tárgyban ítélkezni talán nem kellően megalapozott magatartás. Véletlenül sem venném magamnak a bátorságot, hogy arra emlékeztessem önt, képviselő úr, merthogy ez nem lenne túlságosan elegáns, de ha jól emlékszem, az ön pártjában volt és van jogerős ítélettel elítélt, jelentős befolyással rendelkező személy, akinek az elmúlt években jelentős államigazgatási és politikai szerepe volt az önök pártjában. Azt szeretném öntől kérni, hogy akkor és annyit tessék elvárni ettől a kormánytól egy ilyen ügyben, amennyit ön és az önök pártja megtett egy egyébként jogerősen elítélt társuk ügyében. Ha ezt megteszi, legközelebb még szívesebben állok a rendelkezésére.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu