ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a kiegészítést nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló H/10185. számú, Balsay István képviselő által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal.
Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/10281. számú, Szabó Erika és Mátrai Márta képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló H/10681. számú, Mátrai Márta és Szabó Erika képviselők által benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett T/10700. számú, Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Mádi László képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számú, Arnóth Sándor és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11693. számú, Vígh Ilona képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/12362. számú, Tállai András által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/13305. számú, Selmeczi Gabriella és Frajna Imre képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a kiegészítést nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről szóló H/14191. számú, Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt képviselők által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/14407. számú, Kósa Lajos képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságát megteremtő egyes törvénymódosításokról szóló T/14575. számú, Varga Mihály és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
(14.00)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az évente esedékes európai uniós és nemzeti területalapú támogatások kifizetéséről szóló H/14629. számú, Turi-Kovács Béla, Kékkői Zoltán, Lengyel Zoltán képviselők által előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az intervenciós felvásárlások feltételeiről szóló H/14630. számú, Turi-Kovács Béla, Kékkői Zoltán és Lengyel Zoltán képviselők által előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a kistermelői kimérésről és termékértékesítésről szóló T/14950. számú, Kovács Ferenc és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló T/14736. számú, Tállai András által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/15146. számú, Sági József és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló T/15280. számú, Németh Zsolt által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló T/15638. számú, Mádi László és Vitányi István által előterjesztett törvényjavaslattal.
Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz és az MSZP képviselőcsoportja indítványa alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló T/15624. számú, Szabó György és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a kiegészítést elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja további két indítvány tárgyalására tett javaslatot, most ezekről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az egyes munkajogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/15648. számú, Simon Gábor és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés döntött a napirend kiegészítéséről, a napirendre vett előterjesztések tárgyalására a holnapi ülésnapon utolsóként kerül sor. A tárgyalás során az előterjesztő felszólalására 10 perc, a kormány és a bizottságok álláspontjainak ismertetésére 5-5 perc, az egyes képviselői felszólalásokra szintén 5-5 perc áll rendelkezésre.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a budapesti agglomeráció területrendezési tervéről szóló T/13673. számú törvényjavaslat általános vitájának folytatásával és lezárásával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a törvényjavaslat általános vitája során a vezérszónoki felszólalások már elhangzottak. A holnapi napon a további képviselői felszólalások következnek 8-8 perces időkeretben.
A Fidesz-frakció kérte a következő szavazás gépi megismétlését. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú, Bóka István, Selmeczi Gabriella és Bartha László képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 108 igen szavazattal, 174 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el a kiegészítést.
Tisztelt Országgyűlés! Most elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásróldöntünk. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most, 14 óra 7 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.
Gruber Attila, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz, Kiárusítják a Balatont, avagy kik lesznek újra megfelelő helyen a megfelelő kapcsolatok birtokában, mint Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi ingatlanszerzésnél?ö címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerinti feladat- és hatáskörrel rendelkező Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter válaszol. A képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés