JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A mátrai felhőszakadás és a lezúduló víz híre villámként terjedt. Ott élőként éppen hazafelé menve egy gyors telefon az ismerősöknek, barátoknak, konzultáció a két kisváros polgármesterével, Bátonyterenye és Pásztó város polgármesterével, majd jött az önöknek is már a tévéből ismerős látvány: drámai, özönvízszerű esőzés történt ismét a Nyugat-Mátrában.
Keresztesen, ahogy mi mondjuk, Mátrakeresztesen más volt, mint eddig: a lezúduló víz méteres köveket görgetve sodort magával mindent, ami az útjában volt. Halálra rémült emberek, sérült házak, elmosott falurészek. Nehezítette a helyzetet, hogy az eső tovább esett. Keresztesen addig sem volt térerő soha, a telefonvezeték megsérült, így információt, igazi információt csak a helyszínen lehetett szerezni. Baj volt, nagy baj, segítség kellett. A galyatetői és ágasvári részekről lezúduló víz után a helyi lakosság a polgármesterek irányításával, a katasztrófavédelem, a rendőrség és a közútkezelő munkatársaival azonnal munkához látott. A kezdeti, érthető kapkodás után másnaptól szervezett munka folyik. Szeretném a köszönetemet kifejezni mindenkinek, aki egy hete talpon van, és részt vesz az elhárítási munkálatokban.
Keresztesen volt a legnagyobb a baj. A miniszterelnök és a belügyminiszter a helyszínen tájékozódott, 35 milliós gyorssegélyről intézkedtek. Péntekre a pénz ott volt, talán a mai napon az emberek is megkapják: az önkormányzat egy rendkívüli képviselő-testületi ülésen ma szabályozta ennek a szétosztását. Speciális egységek láttak munkához szárítógépekkel, szivattyúkkal, csatornatisztítókkal, bányászok jöttek az átfolyókat tisztítani, búvárok jöttek a víztározóból a fákat kiszedni, Nyíregyházától Budapestig mindenhonnan.
A baj mindig csőstül jön, mondja a mondás, így elmondhatjuk, hogy bakteriális fertőzés érte a vízvezetékünket, úgyhogy ma én tizennyolc másik településen élő lakótársaimmal együtt vagy zacskós vizet, vagy ásványvizet iszunk.
A rendőrség a polgárőrséggel éjjel-nappal jelen van, nappal forgalmat irányít - néha, úgy látom, a sajtót is -, éjjel pedig őriz, hiszen megjelentek ennek a helyzetnek a hiénái, az éjszakai gyűjtögetők.
Hál istennek megannyi karitatív szervezet jelentkezett, a Vöröskereszttel az élen. Ma elmondhatjuk, hogy a bajba jutott embereknek gumicsizmát, melegítőt, tervezve bútorokat, élelmiszert, minden olyat adnak, amivel úgy gondolják, hogy segíthetnek. Mára van előrelépés: áram van, telefon van, a szennyvíztisztítás megoldott, az ivóvízellátás megoldott. Az a Srí Lankán járt víztisztító gép van ma a Mátrában, amit mindnyájan ismerünk az ottani képekről. Elmondhatom, hogy annyi gép és annyi ember dolgozik, amennyi hozzáfér, a helyi közmunkásoktól - köszönet érte Csizmár Gábor munkaügyi miniszter úrnak - egészen a speciális mentőkig. A lakossági károk felmérése megtörtént. Előreláthatólag kilenc házban nem lehet többet lakni. Az önkormányzati károk és az állami károk felmérése holnap délelőttig fejeződik be.
Hál istennek, a legnagyobb baj közepette sem sérült meg senki. Az élet keserű ténye, hogy a megáradt patakok egy kíváncsi kisfiú életét követelték. Szülei fájdalma nem csillapítható semmivel, mindenki döbbenten értesült az értelmetlen halálesetről. Talán ekkor érthette meg mindenki, hogy mi a különbség a nagy baj és a katasztrófa között.
Ami tehető, azt tesszük. A kormánytól azt kérjük, segítse a bajbajutottakat, hiszen fedél nélkül senki nem maradhat.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés