KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, tokaj-hegyaljaiak úgy gondoljuk, hogy a Tokaj Kereskedőház a tolcsvai muzeális pincével, a benne lévő muzeális borkészlettel, a tarcali borászati kutatóintézettel, valamint a világörökség részét képező, felbecsülhetetlen értékű Szarvas- és Király-dűlővel együtt igazából működőképes. Tartós állami tulajdon esetében így átláthatóbb a működése, és az ország költségvetésében évről évre egy soron szerepel. Ezért örülünk annak, hogy a szocialisták többszöri kísérlete után végre már nem privatizálni akarják, hanem reményeink szerint is tartós állami tulajdonban tartani. Örülünk a szocialisták megtérésének.

A Szarvas- és a Király-dűlő Mária Terézia óta kincstári tulajdon volt. Olyan fajtagyűjteménnyel rendelkezik, amely a klónszelekció szempontjából elengedhetetlen, továbbá bemutatóhely a lehetséges termelési módokat illetően. A kutatóintézet jó része pedig éppen a Szarvas-dűlőben található. Ez a tény a munkafázisok szempontjából meghatározó.

Azok, akik igazán értenek Hegyalján a bortermeléshez, mindnyájan úgy gondolják, hogy a muzeális pince történelmi érték. Érdekességképpen hadd mondjam el, hogy 2000-ben egy palack 1920-as évjáratú, e pincéből származó bor árverésen 1040 fontért, akkori értéken 457 600 forintért kelt el.

(17.10)

Jelenleg e pince kulcsa a 300 kilométerre található kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben található. Mi pedig Hegyalján úgy gondoljuk, hogy a főnöknek a munkahelyén kötelessége tartózkodni, nem pedig 300 kilométerrel távolabb.

Végezetül: a tartós állami tulajdon minden említett egység esetében biztosíték a privatizációval szemben, és a borvidék szakmai tekintélyét, presztízsét az adja, hogy rendelkezik eszközökkel, területekkel a kutatástól a termelésen keresztül a borkészítésig.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu