PÁL BÉLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha röviden válaszolnék, akkor azt válaszolhatnám, hogy jó turisztikai idényre számíthatnak az idén Magyarországon a vállalkozások, természetesen ha nem jön közbe olyan, kedvezőtlen nemzetközi esemény, amely hátrányosan érinti a turizmus területét - de bízzunk benne, hogy nem jön közbe! Így tehát arról tájékoztathatom, hogy bár igaz, hogy az elmúlt évben növekedés és csökkenés egyszerre jellemezte az idegenforgalmat, a növekedés területenként és szállástípusonként eltérő volt, és ugyanígy természetesen a csökkenés is, összességében azt lehet mondani, hogy főleg az év második felében kedvező évet zárt a magyar idegenforgalom, hiszen a szállodai vendégforgalomban először lépték át a vendégéjszakák a 12 milliós álomhatárt, és ezen belül is a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma a 8 milliós határt.
Mit mutat ez az év? Az első két hónapra vonatkozóan arról számolhatunk be a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken 600 ezernél több vendég mintegy 1,5 millió vendégéjszakát töltött el, tehát a vendégek száma 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig 8 százalékkal emelkedett; és idetartozik az a kedvező adat is, hogy a szálláshelyek bevételei mintegy 18 százalékkal, 3,2 milliárd forinttal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.
Jogos a képviselő úr azon kérdése is, hogy vajon mit profitálnak ebből Magyarország különböző régiói Budapest mellett, mert hiszen az elmúlt év turisztikai nyertese is elsősorban Budapest volt az olcsó légitársaságok forgalmának köszönhetően. Arról tájékoztathatom, hogy az első két hónap adatai alapján a nemzetközi forgalom tekintetében a Tisza-tó és az Észak-Alföld kivételével valamennyi turisztikai régió növekedést ért el. Mivel ma még csak az első két hónap adatairól számolhatunk be, én azt gondolom, hogy ezek a számok jó alapot teremthetnek arra, hogy jó turisztikai szezon elé nézhetünk ebben az évben.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés