PÁL BÉLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Köszönöm, képviselő úr. A kormány valóban egyéb eszközeivel is támogatni igyekszik a turisztikai szektor fejlesztését. Rövidesen kiírásra kerül a budapesti kongresszusi központ felépítésére vonatkozó pályázat, és elindul a kongresszusi központ építése. Ez azért is nagyon jelentős, hiszen ma Budapest a tizedik a nemzetközi kongresszusi szervezet ranglistája alapján azok országok között, ahol a legtöbb kongresszust rendezik.
Idetartozik az is, hogy ebben az évben a belföldi turisták közül is többen üdülhetnek az immár 57 ezer forint értékű üdülési csekkel. Ezt segíti az a majdnem másfél milliárd forint értékű pályázat is, amellyel a Nemzeti Üdülési Alapítvány a szociálisan rászorulókat, a nyugdíjasokat, a fogyatékosokat, a nagycsaládosokat, valamint a szakmunkástanulókat segíti abban, hogy a turizmus különféle színvonalas szolgáltatásait igénybe vehessék. Azt is elmondhatom örömmel, hogy a Magyar Turizmus Rt. külképviselőinek tájékoztatása alapján Németországból, Olaszországból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Írországból egyre nagyobb érdeklődést jeleznek ebben a szezonban Magyarország iránt.
Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés