PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Valóban lovasnemzet vagyunk, bár kicsit billegünk a lovon időnként, de egyetértek azzal, hogy szükség van egy orientáló jellegű, jövőt felvázoló lovasprogram elkészítésére.

Tulajdonképpen társadalmi igényként jelentkezik ez, és nem agrárgazdasági megfontolásból jelentkezik ez a fölvetés. Le kell szögeznünk: egyetértek önnel, hogy a ló ma már legkevésbé a mezőgazdaságban hasznosul.

A széles körű érdeklődés miatt a nemzeti lovasprogramot előkészítő bizottság megalakulását, tevékenységét természetesen támogatjuk. Ez idáig mindenben igyekeztünk segíteni. Konkrétan fogalmazva: 2005. március 2-án a minisztérium szakértői és a Magyar Lótenyésztő és Lovasszervezetek Szövetsége egyeztetést folytattak a program előkészítése tárgyában. A megbeszélésen a bizottság részéről Csontos úr részt vett.

Itt ismertették, hogy a nemzeti lovasprogramról szóló országgyűlési határozattervezet módosításra szorul, azzal kapcsolatban eredeti formájában jogi aggályok merültek fel. Ez a tárgyalás sikeres volt, a szövetség elfogadta a jogi érveinket, és biztosítottak bennünket arról, hogy saját hatáskörben egyeztetnek, majd véglegesített álláspontjukkal jelentkeznek. Erre sajnos eddig nem került sor.

A program személyi feltétele teljesült: Csontos János képviselő úr miniszterelnöki megbízottként látja el ezt a tevékenységet, infrastruktúrát biztosított a minisztérium hozzá. Az anyagi feltételeket biztosítottuk, a végrehajtás koordinálására mintegy 50 millió forintot a költségvetés soraiba is jelöltünk.

Úgy gondolom, hogy a rendelkezésre álló keret felhasználásának Európai Unió-konform eljárási szabályait ki kell dolgoznunk, hiszen a költségvetésből nem lehet más formában forrást biztosítani.

Végezetül úgy gondolom, tisztelt képviselőtársam, hogy a lovasprogram a lovasok kezében van, fogjanak, fogjunk össze, lássunk munkához, nehogy közösen tegyük lóvá a lovasokat.

Köszönöm, és kérem, fogadja el válaszomat. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu