TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Három módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni.

Először az általam beadott 189. számú indítvánnyal kapcsolatban szeretnék néhány megjegyzést tenni. Ez a módosító javaslat a ma már sokat emlegetett irányító testület és a szenátus közötti kapcsolat egy elemét próbálja meg tisztázni. Arra teszek javaslatot, hogy az irányító testület bizonyos döntéseivel szemben, itt elsősorban az egyetem, a főiskola rendelkezésére álló anyagi javakról, vagyonról van szó, tehát ha a működési feltételeket jelentő egyetemi vagyonnal, főiskolai vagyonnal kapcsolatban az irányító testület döntést hoz hasznosításról, értékesítésről, és a szenátus úgy ítéli meg, hogy ez a döntés az egyetem, a főiskola működését esetleg veszélyezteti, akkor legyen joga a főiskola szenátusának arra, hogy a fenntartóhoz forduljon.

A fenntartónak - még egyszer: itt jelen esetben a kormányra, illetve a kormány nevében eljáró oktatási miniszterre gondolok -, tehát legyen módja a tulajdonos képviseletében, az állami tulajdonos képviseletében az oktatási miniszternek megvizsgálni, hogy a tervezett intézkedés valóban sérti-e az egyetem, főiskola működési feltételeit. Abban az esetben, ha igen, akkor nyilván kötelessége az egyéb törvények szerint eljárni, és óvni az állami vagyont.

Nem gondolok én itt arra, hogy az irányító testület ilyen döntéseket fog hozni, inkább arra gondoltam, hogy ha ilyen elemet iktatunk be a felsőoktatási törvénybe, akkor a két testület között az együttműködés javulni fog, hiszen az irányító testület és a szenátus érdeke is azt kívánja meg, hogy jelentős kérdésekben konzultáljanak egymással, és minél több kérdésben tudjanak megállapodásra jutni.

Nem szeretném újranyitni az irányító testület és a szenátus közötti kapcsolatrendszert, az egyetemi autonómia és az állami fenntartó szerepét, kapcsolatát, mindössze annyit szeretnék megjegyezni, hogy a törvény szerint a szenátus elsősorban a hallgatók képzéséért, a tudományos és kutatómunkáért, az oktatómunkáért visel kizárólagos, csaknem kizárólagos felelősséget, ugyanakkor az irányító testület fő feladata, ha értően olvassuk el a törvényt, nem más, mint hogy az intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon és anyagi javak felhasználásával biztosítsa a színvonalas egyetemi oktatás, a kutatás és a tudományos élet feltételeit.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen munkát csak együttműködéssel lehet színvonalasan megoldani, és ez a javaslat azt a célt szolgálja, hogy ez az együttműködés ne véletlenszerű, hanem intézményes legyen. Elsőre talán nem sikerült ezt a szándékot a legjobban megfogalmazni, de kapcsolódó módosító indítvánnyal, szakértők, kodifikátorok segítségével sikerült egy olyan változatot készíteni, amely törvénybe iktatható lesz, fenntartva azt az álláspontomat, hogy egy ilyen típusú garancia beépítése éppen az egyensúly szempontjából szükséges.

Ha már az irányító testületről beszélek, akkor szeretném azt is elmondani, hogy három forrásból van hatásköre az irányító testületnek. Egy részét eddig a kormány, illetve az oktatási miniszter gyakorolta. A másik részét eddig senki sem gyakorolta, mert olyan új lehetőségeket kap a gazdálkodásban a felsőoktatási intézmény - az irányító testület gyakorolja majd ezeket a jogosultságokat -, amelyekkel eddig sem a fenntartó, sem az intézmény nem rendelkezett. Itt az új törvényi szabályozásra gondolok, amely az adókapcsolatokra vonatkozik, a pénzgazdálkodásnak az általában vett költségvetési szabályoktól sok területen eltérő lehetőségeire, amely hatékonyabb és kiegyensúlyozottabb működést tesz lehetővé. A harmadik eleme az irányító testület hatáskörébe tartozik csak, és ez kisebbséget képvisel a hatáskörei között, amelyet eddig az intézményi tanácsok, egyetemi tanácsok, főiskolai tanácsok gyakoroltak.

És hangsúlyozom, amit az előző hozzászólásomban már elmondtam, hogy a törvény szellemének megfelelően az irányító testület az intézmény, az egyetem, a főiskola szerves része, lényegesen közelebb kerül a megválasztásával - és meggyőződésem szerint a normális működésével - az egyetemhez, mint eddig a fenntartó volt, és sokkal közelebb lesz az egyetemhez, főiskolához, mint a kormányzathoz.

A másik módosító indítvány, amely a 124. és a 128. pont alatt… - pontosabban nem egy, hanem kettő módosító indítvány, amelyek összefüggenek egymással. Az indítványt képviselőtársaimmal közösen adtuk be, az összeférhetetlenségi szabályokat tisztázza.

(20.00)

Az irányító testület tagjai esetében a törvényjavaslat szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, amellyel egyetértünk. Ugyanakkor nincs a magyar oktatási rendszerben hagyománya annak, hogy az intézmények első számú vezetőit - legyen itt szó a közoktatás intézményeiről vagy a felsőoktatás intézményeiről - a törvény a közéleti szerepléstől, a politizálástól eltiltaná. Itt Horváth képviselő úrral mélységesen egyetértek abban, hogy a jövő értelmiségének, a jövő érdekében nagyon fontos feladatokat megoldó fiatalságnak a neveléséből nem lehet a közéletet, nem lehet a jó értelemben vett közügyekkel való foglalkozást, a politizálást kitiltani, és ugyanígy nem lehet az egyetemen dolgozó, különböző ambícióval rendelkező oktatókat eltiltani a politizálástól, hiszen ha közéleti tevékenységet végeznének, és az összeférhetetlenségi szabályok például az egyetem rektorára is éppúgy érvényesek lennének, mint az irányító testület tagjaira, akkor ellentmondásba kerülnénk az eddigi hagyományokkal, illetve akkor nem végezhetnének ilyen munkát.

Erre vonatkozik a javaslatunk, hogy az egyetem rektora ne legyen eltiltva a közéleti szerepvállalástól (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), ahogyan ma sincs eltiltva, és nincsenek az intézmények közalkalmazott vezetői sem.

Köszönöm szépen az elnök asszony türelmét.

Forrás: parlament.hu