TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Abban egyetértek Lezsák képviselő úrral, hogy a tanárképzésre különösen nagy gondot kell fordítani. Az én értelmezésemben ez a megjegyzés annyit jelent, hogy nem lehet alapképzésben tanári diplomát szerezni, és egyébként a törvényből kiderül, hogy a pedagógusképzést külön kell szabályozni. Tehát ez a törvény még nem foglal állást arról, hogy milyen módon képezi ki a Magyar Köztársaság a leendő pedagógusokat a felsőoktatásban.
Lezsák képviselő úr megjegyzésére azért is érdemes odafigyelni, mert az Európai Unióban azt mutatják a tapasztalatok, hogy ott már fellépett a tanárhiány, és azt gondolom, hogy ha valamit nem engedhetünk meg magunknak Magyarországon, az az, hogy ne legyen megfelelően kiképezett, megfelelő számú jó tanár az egyébként sajnálatosan kevés gyerekünk neveléséhez. A célkitűzésével egyetértek, én inkább garanciát látok ebben a megfogalmazásban arra, hogy nem valami gyorstalpalós tanárképzés valósul meg a magyar felsőoktatásban.
Ha már szót kértem, akkor szeretnék azokhoz az indítványokhoz hozzászólni, amelyek az egyetemi, főiskolai integrációból történő kiválásokra vonatkoznak. Azt az álláspontot képviseltük ezen a területen, hogy csak abban az esetben lehetséges az integrációból való kilépés, illetve az átalakulás egyetemmé, ha valóban teljesíteni tudja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az új intézmény az egyetemekkel kapcsolatban támasztott követelményeket egy meghatározott időn belül.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés