TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha Pósán képviselő úr megvizsgálja a mai helyzetet, akkor ma az oktatási miniszter hagyja jóvá, az egyetemi tanács dolgozza ki ezt a programot, tehát itt egy olyan jogkörről van szó, amely ismét közelebb került az egyetemhez.
Amiért szót kértem, ez az 567. pont. Az 567. pontban javaslatot tettem arra, hogy abban az esetben, ha a jelenlegi rektor nem vállalja az irányító testület vezetésével járó feladatokat, akkor a megbízása lejártáig a szenátus elnökeként folytathassa a munkáját. Indokolni szeretném röviden, hogy miért tartottam fontosnak e javaslat benyújtását, hiszen ma az egyetem rektora legalább kétféle alapvető feladattal foglalkozik. Az egész egyetem gazdasági működtetéséért, a feltételek megteremtéséért is felelős, és a képzésért, az úgynevezett akadémiai tevékenységért is felelősséget visel.
A törvény szerint szétválik ez a két feladat. A továbbiakban a rektor az irányító testület elnökeként elsősorban az akadémiai működéshez szükséges feltételek megteremtésén fáradozik, a szenátus elnöke pedig - illetve maga a szenátus és nyilván a szenátus elnöke is - elsősorban az akadémiai feladatokkal, a képzéssel, oktatással, tudományos kutatómunka szervezésével, irányításával foglalkozik. Ha tehát a mai rektorhoz ez utóbbi áll közelebb, akkor hadd végezze ezt a tevékenységet, és a menedzseri munkára - ami elsősorban a rektor feladata lesz - pedig keressenek arra alkalmas pályázót, arra alkalmasabb személyt.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés