ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor megfogalmaztuk oktatáspolitikai céljainkat, akkor azt mondtuk, minden gyerek fontos. Minden gyerek fontos, származzon bármilyen társadalmi környezetből, bármilyen iskolázottságú szülei legyenek vagy éppen bármilyen nagyságú településen éljen. Ha azt mondjuk, hogy minden gyerek fontos, akkor azt kell mondanunk, hogy fontosak a kistelepüléseken élő gyerekek is.

Mi a jelenlegi helyzet? Mi az eredménye a jelenlegi helyzetnek?

A felmérések azt mutatják, hogy ezekben az iskolákban a tanulók átlagos teljesítménye 30 százalékkal alacsonyabb, mint az országos átlag. A népszámlálás azt mutatta, hogy az ezeken a településeken élő szülők egynegyede a lábával szavaz, máshová viszi a gyerekét iskolába, nem a saját falujába. Tudjuk azt, hogy az önkormányzatok számára ezeknek az iskoláknak a fenntartása rendkívül nagy anyagi terhet jelent, rendkívül nehezen tudják megteremteni ezeknek az iskoláknak a megfelelő működési feltételeit.

Egy felelős kormány nem veheti tudomásul ezt a helyzetet. Vannak olyan törekvések, amelyek azt mondják, elég a jelenlegi helyzetet konzerválni. Azonban aki ezt mondja, az azt mondja, hogy az egyenlőtlenséget, az esélyhátrányt, a kistelepüléseken lévő rossz minőségű oktatást kell konzerválni. Mi nem ebben hiszünk. Mi abban hiszünk, hogy összefogással, több település összekapaszkodásával, a közös intézményfenntartásban és közös intézményműködtetésben lévő lehetőségek megragadásával lehet jobb iskoláztatást, jobb lehetőségeket teremteni. Azt mondjuk, hogy a kistérségi együttműködésben jobb oktatást és jobb esélyeket lehet teremteni a gyerekeknek, jobb szakmai hátteret és jobb munkakörülményeket a pedagógusoknak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szeretnénk, hogy minden településen megmaradjon az iskola. Azt szeretnénk, hogy minden településen, ahol van hozzá gyerek, ott legyen iskola. Azt szeretnénk, hogy minden településen, ahol legalább egy alsótagozatnyi gyerek van, ott megmaradjon az alsó tagozat. De azt is szeretnénk, hogy ezek mögött az iskolák, ezek mögött az intézmények mögött olyan háttér, olyan hálózat, olyan együttműködés legyen a kistérségben, amelyik lehetővé teszi ezekben az iskolákban is azt, hogy a gyerekek színvonalas szakmai munka eredményeképpen fejlődhessenek, esélyeket kaphassanak.

Azokat a modelleket támogatjuk, ahol a kistérségben megszervezik akár tizenkét évfolyamra a gyerekek iskoláztatását, megszervezik azt, hogy az óvodától vagy az általános iskola első osztályától az érettségiig, a szakmáig eljuthasson a gyerek. Azt támogatjuk, ha több település együttműködik, és közös intézménnyel, több feladatellátási hellyel, tehát több iskolával, vagy külön intézményekkel, de szoros szakmai együttműködéssel dolgoznak. A kistelepülési együttműködésben a legfontosabb célunk az, hogy azokat a modelleket és azokat az elképzeléseket támogassuk tehát, amelyek szolgáltatásellátásban, feladatellátásban, közös pedagógiai programokban, közös fejlesztőmunkában, a gyerekek számára teremtett biztonságosabb és nagyobb esélyteremtő utakban gondolkoznak.

Tisztelt Képviselő Úr! Azok a lépések, amelyeket említett, arra irányulnak, hogy elősegítsük a feladatellátást, elősegítsük a minőségi munka fejlesztését, elősegítsük azt, hogy megteremtődjön az a fajta szemlélet a kistérségekben is, amelyik igyekszik gyerekcentrikusan, minőségcentrikusan megszervezni az oktatását. Azok a lépések, amelyeket ön említett, azt segítik elő, hogy a kistérségben, ott, helyben az önkormányzatok, az intézményvezetők, a pedagógusok, a helyi értelmiség összeálljon, és kidolgozza azt a modellt, amely annak a kistérségnek megfelel, kidolgozza az oktatási feladatellátásnak azt a modelljét, amely ott, azon a településen, abban a kistérségben a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást képes nyújtani.

Azt szeretnénk támogatni a normatívarendszer átalakításával és módosításával is, hogy ezek a kistérségek kapjanak támogatást, ezek a kistérségek jussanak többletforráshoz. Azt szeretnénk támogatni, hogy az önkormányzatokat arra ösztönözze ez a normatívarendszer, hogy színvonalas szolgáltatást nyújtsanak.

Képviselő Úr! A kistelepülések számára esélyt, jövőt, kitörési pontot a színvonalas oktatás jelenti, az, hogyha elérhető és magas színvonalú, esélyeket teremtő oktatási rendszer működik minden egyes kistérségben, minden egyes településen. Ehhez kérjük továbbra is a frakciók támogatását, és köszönjük a javaslatokat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu