DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Könnyű egyetérteni kormánypárti képviselőtársaimmal, különösen aki úgy kezdte mondanivalóját, és visszatért arra a kijelentésre, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat az egészségügyről szól. Ez 10 millió ember ügye, ez 10 millió ember ügye! Ha 10 millió az ország népe, akkor 10 millió ember ügye úgy, hogy betegek vagyunk, potenciálisan lehetünk, vagy pedig fizetjük a számlát mint adófizetők. Tehát nincs olyan valaki, akinek nem érdemes, szükséges a témára odafigyelni.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetségben olyan képviselők vagyunk együtt, akik közül elég sokan ebbe a témába bele-belekerülünk. Én magam igen sokat tanultam Gógl Árpád képviselő úrtól, az orvosdoktortól ebben a témában, noha vagy éppen azért, mert én évtizedeken át a témával foglalkoztam, elég sokat írtam is, közgazdászként, gazdaságpolitikai hozzáállással. Ezek az együttes gondolkodások és értékelések igen szükségesek ebben a témában, mert ez egy összetett téma; ezzel nem mondok újat.

Ahogy Gógl Árpád képviselő úr éppen megint megjegyezte mintegy figyelmeztetve magunkat, hogy igen, ez a téma velünk van, velünk volt, és velünk lesz; igen, és az, hogy hozzányúlunk, ha többet nem is érünk el, mint néhány kis lépést, akkor is tenni kell. Érjünk el többet néhány kis lépésnél! Ennek a lehetősége megvan.

Nem vagyok képes - hiszen nem is volna lehetőség - arra, hogy az egész törvényjavaslat minden vagy sok passzusához szóljak, de engedtessék meg, hogy a pénzügyi, a finanszírozási elemét közelebbről nézzem, és megosszam gondolataimat a tisztelt Országgyűléssel. Valóban pénzbe kerül, és hogy ez hogy jelenik meg, néha inspiráló arra, hogy jól történjen a dolog, néha pedig indulatokat kelt. Amikor valaki korábban azt mondta ma reggel az Országgyűlés plénumán, hogy amikor a pénzügyminiszter beleszól, én magam is fölemeltem a fejemet, hogy a pénzügyminiszter persze, hogy beleszól, hiszen az Országgyűlés a költségvetést összehozza, és ott a pénzügyminiszter egy főminiszter, aki nézi és összegzi, számon tartja az elköltést.

(10.30)

Azt azonban nem hiszem, hogy minden egyes részlet végrehajtásánál megint csak felelősséget kellene vállalnia a pénzügyminiszternek. A költségvetés megszabja az irányokat, amelyeket aztán persze lehet módosítani, de mégis, annak a fajta kormányzásnak a hatásfoka, amely elveszik az apró részletekben, nem mindig jó, és majdnem mindig irritálja az embereket.

Gondoljunk arra, tisztelt képviselőtársaim, ha szabad ajánlanom, hogy itt hatásfokról és méltányosságról lehet gondolkodni. Számomra ez egy hozzáállás. Így mondanám, ha megengedtetik, hogy mennyi egészséget teremtünk, vásárolunk, kreálunk - majdnem minden szó egy kicsit megzsibong, mert egyik sem nagyon jó, vagy félreértésre adhat alkalmat -, szóval, mennyi egészségtöbbletet hoz minden elköltött forint? Az elköltött forint mennyi egészséget generál vagy véd meg, vagy hoz létre, vagy segít megtartani? Ez az, ami vissza-visszatérő téma számunkra, akkor is, ha kimondjuk, hogy nem.

És akkor is, ha belenézünk a nemzetközi irodalomba. Ismerjük néhányan, foglalkoztunk a nemzetközi egészségügyi kimutatásokkal, intézményekkel: a World Health Organization, a World Bank. Az Amerikai Egyesült Államokban nagy pénzeket költenek egészségügyre, a nemzeti jövedelemnek, a GDP-nek körülbelül 14 százalékát. Magyarországon mennyit költünk? A magunk sokkal kisebb összes nemzeti jövedelmének 6-7 százalékát. Ahol óriási összegeket költenek egészségügyre, ott is a fő fájdalom, a fő fájdalmak egyike, hogy mennyi a tékozlás. Mekkora az az összeg, az a hányada a költségvetésnek, amely nem vásárol, nem kreál több egészséget?

Hogyan történhet ez? Úgy, hogy az egyik oldalon ott a bürokrácia, az adminisztráció, a másik oldalon pedig a különleges érdekek. Erre van egy másik szó, úgy szokták mondani, hogy korrupció. Mi az, amikor drágábban vásárolják meg azt az egészségügyi berendezést, mint amennyiért meg lehetne vásárolni, ha az életünknek ebben az ágában a verseny alkalmazható lenne? Bizonyára alkalmazható bizonyos mértékig, és ott, ahol nem, az orvosaink ebben segítségünkre lehetnek, hogy mikor korlátozott a verseny lehetősége, de amikor lehet, akkor alkalmaztassék.

Itt nem fukarságról van szó, hanem takarékosságról. Szeretném, ha időnként egy kicsit szemantikával is foglalkoznánk, amikor meghatározzuk tennivalóinkat, hogy melyik szó mit jelent. Fukarnak lenni ostobaság, embertelenség az egészségügyben. Takarékosnak lenni illik, majdnem azt mondtam, hogy kötelező. Ha ilyen szempontokra emlékeztetjük magunkat, pénzügyi oldalról nézve a témát, akkor kevesebb lesz az aggodalom és félelem; olyan tekintetben aggodalom és félelem, hogy mit babrálunk ezzel, úgysem lehet sokra menni. Ez téma volt, és téma lesz mindig.

Mégis, pénzügyi oldalról hozzányúlva, vannak ígéretes kilátások. Az egyik a biztosítás szerepe. Mennyiben lehet az egészségbiztosítást alkalmazni, hiszen erről a témáról annyiszor beszéltünk, és a különböző törvényalkotási tevékenységünk során elő-előkerült, néha békességesen, néha pedig civakodás keretében. Amit hiányolok ebből a törvényjavaslatból, hogy ez a téma nem jelenik meg. Ha nem is megoldást várok ebben a kérdésben a kormánytól és minisztertől, aki idehozta, de legalább annak a kijelentését, hogy: tisztelt törvényhozók, mi, a kormány ennek tudatában vagyunk, megoldásra javasolunk ennyit meg ennyit, és kérjük az Országgyűlést, segítsen abban, hogy még több legyen, és amit nem tudunk megoldani, azt jelöljük ki, hogy egy év múlva, öt év múlva ez a téma megint előkerül; addig figyeljük, és okosabbak leszünk, és akkor megint lépünk előre. Annak a kijelentése, hogy van lehetőség a tanulásra, önmagunktól tanulni a szisztémát, a mechanizmust, jó volna, ha világosabban megjelenne az előttünk lévő törvényjavaslatban.

Akkor a hatásfok, az egészségesedés forintonként kézzelfoghatóbban látszana, és az is összeegyeztethető a hatásfokkal, hogy a méltányosság hogyan is jön ebbe bele. A méltányosság nem ellenkező tétele a hatásfoknak. Lehet valamilyen folyamat jó hatásfokú, ugyanakkor méltányos. Vannak, akik bizonyos filozófiai meg menedzsmentszempontok alapján azt hiszik, hogy ezek ellentétes témák. Nem azok, ha jól értjük, és különösképpen lehetőség van erre az egészségszolgáltatás tekintetében.

Azt javaslom, tisztelt Országgyűlés, a kormánynak és magunknak, módosítók formájában is, magam is ilyen módosítóval jelentkeztem, hogy keressük azokat az egységeket a társadalomban, amelyek a témához optimális módon nyúlnak hozzá. Önbiztosítás - értem azt, hogy vannak vetületei az egészségszolgáltatásnak, ahol ez jobban megy, és vannak, ahol kevésbé, azonban az sehol sem zéró.

Ezzel a gondolattal fejezném most be, és majd a részletes vitában tovább folytatnám. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu