HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az a problémám - ezt elmondtam egyébként a rendes felszólalásomban -, hogy ez egy olyan törvénytervezet, amely tele van tiltásokkal, szabályozókkal, és hiányzik mellőle az az ösztönző, támogató rendszer, amelytől kerek egész lenne, és amelytől működőképes lenne az egész. Magyarul: csak beszélünk, beszélünk, de igazából forrásokat nem teremtünk olyan fontos feladatokhoz, mint amilyen az agglomerációval kapcsolatos kérdéskör megoldása.
Csak néhány példát szeretnék említeni. A 2004-es és a 2005-ös költségvetéshez is például benyújtásra került a dunai árvédelmi rendszer kiépítése. Ez a helyben élők egyik legfontosabb kérdése, hiszen 2002-ben nagyon komoly problémák adódtak ebből, és az árvíz olyan, hogy bármikor előadódhat. Akkor ígéretet kapott a térség a belügyminiszter asszonytól, hogy elkezdődik a tervezés, és az állam megfelelő intézkedéseket fog tenni.
A másik be nem váltott ígéret az M0-s körgyűrűvel kapcsolatos. Az északi hidat most meg fogják építeni - legalábbis úgy tudjuk, elkezdődik ennek az építése, bár majdnem kétszer annyiba kerül, mint amennyire gondoltak -, de mégis lespórolták a Budakalászt, Pomázt, Szentendrét tehermentesítő, elkerülő utak építését is. Magyarul: arra szeretnék rávilágítani, hogy ez a törvény csak szabályokat és korlátokat állít a térség számára, megoldást a meglévő problémáira nem, mert ahhoz nemcsak beszélni kellene, hanem forrásokat is kellene teremteni. Ez pedig hiányzik, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés