KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Soltész képviselő úr valóban a beszédeiben azt hangsúlyozta, hogy az agglomerációnak és a fővárosnak szervesen együtt kell működnie a fejlesztései során. De hárman szólaltak meg, képviselő úr, a másik két fideszes képviselő egészen más tónust ütött meg a főváros és az agglomeráció viszonyában; mint ahogy a törvény megítélése szempontjából is másképp szóltak hozzá. Ön, Soltész képviselő úr, azt kezdeményezte, hogy módosító indítvány benyújtására legyen ideje, ezt mi akceptáltuk. Szűcs képviselő úr meg azt mondja, hogy nem is akar a Fidesz beadni módosító indítványt, mert annyira rossz ez a törvény. Tehát erre akartuk, én legalábbis erre szeretném felhívni a figyelmet, hogy nincs túl sok szinkron a mondanivalójukban.
Azt is szeretném elmondani, hogy ez területrendezésről szóló törvény és nem életminőség-javításról szóló törvény.
(14.20)
Azt nagyon világosan kell látni, hogy itt bizonyos területeket, közműveket, autópálya-nyomvonalat, gyorsforgalmi közlekedési útvonalat, nyomvonalat, sávokat akarunk kijelölni, és nem az életminőség javítását akarjuk törvénybe foglalni. Varju képviselő úr utalt rá, hogy a nemzeti fejlesztési terv keretén belül kell megvalósítani azt, amit önök szeretnének.
S végül, Szűcs képviselő úr, nem az a hibája ennek a törvénynek, hogy nem lett benyújtva 2002-ben. Az a baj, hogy nem lett benyújtva 1990-ben. Akkor, amikor a nagyon dinamikus fejlődés elindult a rendszerváltozás után, akkor kellett volna rögzíteni azokat a pontokat, amelyeket a fejlesztések során mindenképpen figyelembe kellett volna venni. Ez egy elkésett törvény, és nem lehet hibájául róni azt, amit (Az elnök a csenő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ön felrótt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés