SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gulyás József hozzászólásához szeretnék néhány gondolatot mondani. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, és nem is kérdés, hogy akár tájvédelmi, tájképvédelmi vagy pedig zöldfelület megóvása szempontjából nagyon fontos ez a törvény. Aki talán emlékszik a vezérszónoklatomra, én ezt hangsúlyoztam annak idején, hisz elég nagy baj, hogy az elmúlt években, évtizedben - másfél évtizedben, mondhatjuk ezt is - olyan területfejlesztési törekvések voltak, amelyek elhibázottak voltak sokszor. Ön tudja legjobban, képviselő úr, hogy hány olyan település van például Szentendre irányában, amelyek már teljesen összenőttek; nem lehet megállapítani, hogy hol van Szentendre, Pomáz, akár Budakalász határa. Nem biztos, hogy szerencsés az ott lakók szempontjából, tájképvédelmi szempontból sem és a zöldfelület védelmének a szempontjából sem.
Ugyanígy sajnálatos módon erdők tűntek el az agglomerációban is, de Budapesten is. Tehát azért szeretném hangsúlyozni, mert e törvény kapcsán mindig az agglomerációról beszélünk, de Budapestet mintha elfelejtenénk, pedig Budapesten is eltűnnek erdők, és gondozatlan erdők vannak, például Kispesten. Aki mostanában a gyorsforgalmi úton járt, megdöbbenve láthatja, hogy milyen, hogy néz ki az ottani, a kispesti erdő, holott az ottani lakótelepi emberek biztos, hogy szívesen pihennének ott hétvégenként, ha az normális lenne.
Mégis azt kell mondanom, hogy sok településen a településfejlesztés kényszer. Abban igaza van Gulyás képviselő úrnak, hogy ott helyben éppen abban az időben vagy abban a ciklusban a települések pénzeket próbálnak pótolni. De nincs pénzük, ezt kell megérteni. Ezért hangsúlyoztam azt a vezérszónoklatban is, most is, hogy azért nincs pénzük, mert nem egységes Budapest és agglomerációjának gazdaságpolitikája, nem egységes az adópolitika. Amíg ezt a Magyar Köztársaság parlamentje (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nem oldja meg valamilyen módon, nem fognak tudni ezek a települések megélni.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés