TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A gyógyászati segédeszköz-ellátó rendszer Magyarországon hosszú idő óta átalakításra vár. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a gyógyászati segédeszközök felírásánál találta tavaly a legtöbb visszaélést az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, összességében 40 millió forinttal kurtítva meg ezzel a tb költségvetését, akkor egyértelmű a változtatás, indokolt az átalakítás.
Jelen törvényjavaslattal a rendszer fejlesztésének koncepciója született meg, amelynek célja az ellátás korszerűsítése, a támogatási rendszer áttekinthetőbbé, igazságosabbá tétele, a rendelkezésre álló pénzügyi keretek megtartása úgy, hogy a betegek hozzájárulása csökkenjen. Ez egyrészt át kívánja alakítani a gyógyászati segédeszközök tb-támogatására és kölcsönzésére vonatkozó szabályozást, másrészt pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, illetve a MEP hatáskörébe tartozó szerződéses kapcsolatok hatékonyságának növelésére irányul.
A törvénytervezet elfogadásával a segédeszközök egy része kölcsönözhető lesz a rászorultak számára. A szám sokakat kell hogy elgondolkodtasson. Magyarországon másfél millió ember szorul valamilyen gyógyászati segédeszközre, köztük ápolást segítő eszközökre, matracokra, betegemelőkre, a légzéstámogatás eszközeire a súlyos asztmásoknak, rehabilitációs eszközökre, kerekes székre, járókeretre, elektronikus olvasógépre a vakoknak és gyengén látóknak, inzulinpumpára a cukorbetegeknek és különböző elektronikus eszközökre a szívbetegeknek.
(10.10)
A társadalombiztosítás idén 45 milliárd forinttal támogatja a betegeket, és emellett másfél milliárd forintot szánnak arra, hogy beindítsák a kölcsönzési rendszert. Ennek következtében - és ez már korábban elhangzott - sok mozgássérült számára lehetővé válik, hogy otthon ápolják. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kölcsönzési díjat fogja támogatni, így a betegeknek csak az önrészt kell megfizetni. Maga a támogatási rendszer nem változik, tehát továbbra is lesznek olyan gyógyászati segédeszközök, amelyekhez a beteg térítésmentesen jut, olyanok is, amire az ár 15, 25, illetve 50 százalékát kell megfizetnie.
A társadalombiztosítás által nem támogatott segédeszközökhöz is hozzájuthatnak a rászorultak méltányosságból. A változás - azt gondolom, ez mindenképpen alapvető változás - az ellenőrzés módszerében, módszereiben és szigorában lesz. Remélhető, hogy nem lehet többé halott nevére vényt felírni, hiszen az OEP informatikai rendszere alkalmas lesz a visszaélések kiszűrésére.
Úgy gondolom, érthető az is, hogy az új törvénytervezet a betegek tekintetében is szigorításokat tartalmaz, azzal, hogy bevezetni tervezi a biztosított megtérítési kötelezettségét, ha neki felróható módon, jogalap nélkül vett igénybe gyógyászati segédeszköz árához támogatást. A legjellemzőbb visszaélés, hogy a kihordási időn belül többször is igénybe veszi valaki a támogatást, holott azt csak egyszer tehetné.
A társadalombiztosító nemcsak a támogatás mértékét, a termék élettartamát is megszabhatja. A törvénymódosítás - és ez is elhangzott már korábban - új típusú szerződés megkötését teszi lehetővé az OEP, a gyógyászati segédeszköz-forgalmazó és a gyógyászati ellátást nyújtó között úgy, hogy többletfeltételeket, minőségi követelményeket lehessen meghatározni. Így nyílik lehetőség arra, hogy a gyógyászati segédeszközök esetében ugyanazt a terméket hatósági ár bevezetése nélkül, valamennyi forgalmazónál azonos térítési díj mellett árusítsanak. Kiegészíti a méltányosságból igénybe vett egészségügyi szolgáltatások körét úgy, hogy a már támogatott eszköz javításához is nyújtható legyen támogatás.
Pontosításra és kiegészítésre kerül az is, hogy a méltányosság gyakorlása mire nem terjedhet ki. A méltányosságból igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásoknál kizárásra kerül a méltányosság igénybevétele, ha a gyógyászati segédeszköz árához nyújtott támogatás keretösszegben kerül felhasználásra, továbbá ha az adott indikációban a gyógyászati segédeszközt a beteg már támogatással kölcsönzi. A keretösszeg módot ad a betegek igényeinek jobban megfelelő gyógyászati segédeszköz kiválasztására, ezért ebben az esetben nem indokolt a méltányosság biztosítása; ugyancsak nem indokolt kétszeres támogatás ugyanazon jogviszony alapján a kölcsönzés esetében sem.
Tisztázza a törvénytervezet azt is, hogy mi tekinthető jogosulatlan rendelésnek, és azt is, hogy a MEP mikor nem köthet szerződést az egészségügyi szolgáltatóval, gyógyszertárral, forgalmazóval. A jogosulatlan elszámolások visszaszorítása érdekében kerül sor az egészségügyi szolgáltatók visszatérítési kötelezettségére vonatkozó rendelkezéseknek a pontosítására, kiegészítésére. A jelen módosítás által átalakításra kerülő szankciórendszer egyrészt a finanszírozott egészségügyi szolgáltatókra tartalmaz szabályokat, pontosan meghatározva, hogy a szolgáltató milyen esetekben köteles visszatéríteni a teljes finanszírozási összeget, illetve a többletet.
A 32. § módosításával összhangban kerülnek meghatározásra a jogosulatlanul rendelt gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz- és gyógyászati ellátáshoz nyújtott, külön jogszabályba foglalt összeghatárt meghaladó, támogatási kamattal terhelt visszafizetésének, továbbá a rendelésre vonatkozó szerződés felfüggesztésének, illetve felmondásának esetei.
Az új szankciórendszer a jogosulatlanul történt rendelés összegének megfelelően fokozza az alkalmazható szankciókat, továbbá figyelembe veszi, hogy a jogosulatlan rendelés az adott termékkör tekintetében olyan orvos által történt-e, aki gyógyszer- vagy gyógyászati segédeszköz-promóciós tevékenység végzésére irányuló jogviszonyban áll gyógyszer- vagy gyógyászati segédeszközgyártóval, -forgalmazóval, nagykereskedővel, és ebben az esetben - úgy gondolom, érthetően - szigorúbbak a szankciók.
Egyéb törvényi módosítást is tartalmaz a tervezet, ebből csak egyet emelnék ki. Korábban ebben a témában azonnali kérdést tettem fel a miniszter úrnak, a kérdés akkor így hangzott: Ki fogja korrigálni a patikákba bevitt medicinák begyűjtését, megsemmisítését?ö Köztudott, hogy hazánkban a gyógyszertári készítmények egyötöde, évente kétezer tonnányi végzi a szemétben, annak ellenére, hogy már létező jogszabály írja elő azok elkülönített kezelését.
A miniszteri válasz kitért arra, hogy a mindennapi gyakorlat is, az európai uniós követelmény is szükségessé teszi a vonatkozó jogszabály megalkotását. Az utóbbi 2005. október 30-áig írja elő az erre vonatkozó jogszabály megalkotásának kötelezettségét. Az előttünk lévő törvénytervezet egyértelműen fogalmaz: a gyógyszergyártó, a gyógyszerkereskedő, illetve a gyógyszertár működtetője köteles a forgalomba már nem hozható, nem megfelelő minőségű, lejárt gyógyszer környezetvédelmi jogszabályokban foglaltaknak megfelelő megsemmisítéséről gondoskodni.
Ami pedig az önkormányzatokat közvetlenül érinti, az egészségügyi szakellátási kötelezettség mértékét a szolgáltatási kapacitások tartós kihasználatlansága esetén csökkenthetik, illetve a szakmai összetételét megváltoztathatják mind a járóbeteg-szakellátásban, mind a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás esetén. Ez az alkotmánynak is megfelel, mivel az önkormányzatokat megillető jogokat és kötelezettségeket csak törvényben lehet szabályozni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvénytervezet tízmillió ember közös ügye, változtatást sürget, elsősorban a rászorulók érdekében. Ez a törvényjavaslat az előkészítés során széles körű társadalmi támogatást kapott, erre kérem képviselőtársaimat is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés