VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elégtelen érdemjeggyel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy az előkészítő munka már olyan régóta zajlik, hogy kicsit viccesen azt is mondhatnánk, már olyan régi időre nyúlik vissza ennek az igénye, hogy az elégtelen akár a legjobb érdemjegy is lehetne. Ebből kifolyólag azt hiszem, az előkészítő munkák nyomán alkalmassá vált a helyzet arra, hogy a törvény benyújtásra és elfogadásra kerüljön.
Mondom ezt azért is, mert - ha az emlékeim nem csalnak - 2003. december 31-e volt az első határideje annak, amikorra az ország egész területén minden településnek el kellett fogadnia a saját szerkezeti tervét, amelyben újragondolta fejlesztési elképzeléseit, településfejlesztési koncepciókat fogadtak el, ennek következményeként pedig szerkezeti terveket módosítottak. Ennek a határidejét módosítottuk 2004. december 31-re, és úgy gondolom, ezek után teljesen aktuális és időszerű, hogy ez az állapot rögzített módon egy olyan speciális helyzetben lévő területnek, mint amilyen az agglomeráció, a feltételeit is javítsa. Ilyen módon az a tervezői munka, amely a jövő-előkészítő fejlesztési elképzeléseket tartalmazza, ilyen módon rögzüljön az agglomerációra vonatkozó, területrendezésre vonatkozó törvényben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés