DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A PPP nem új találmány. A magántőke bevonásának lehetőségével más országok, sőt az előző, az önök kormánya is élt. Más kérdés, hogy nem mindig megfelelően alkalmazta, és önnek igaza van, így az önök esetében valóban citrommá lett az önök narancsa.
Engedjék meg, tisztelt képviselő urak, hogy egy önök által kitartóan hangoztatott pontatlanságot helyesbítsek. Többször hallottam már önöktől a PPP kapcsán, hogy állami beruházást végezve mi hosszú évtizedekre eladósítjuk a költségvetést. Nos, állami beruházást nem lehet ingyen végrehajtani, ezt meg kell érteni önöknek is. Nyilván tudják is, de talán jól hangzik ennek hangoztatása, hogy mekkora eladósítással jár egy ilyen beruházás.
(15.50)
Az önök által emlegetett Művészetek Palotája eseténél maradva: amikor önök megrendelték a beruházást pályáztatás nélkül, abban az évben nem fizettek érte, majd minthogyha elfeledkeztek volna arról, hogy a beruházás megrendelésével egy időben az állam nevében önök vállaltak kötelezettséget több évtizedre arra, hogy az adófizetők pénzének terhére éveken keresztül a beruházás árát, nem versenyben kialakult árát, a felvett hitelek kamatát és a beruházó cégekben keletkezett egyéb kötelezettségét megfizettetik. Én is feltehetném a kérdést, hogy azokat a szerződéseket mikor és hol hozták nyilvánosságra. A hosszú távú kötelezettségvállalásról egyébként nem akkor dönt a kormány, amikor választ a hagyományos állami beruházási módszer és a PPP között, hanem akkor, amikor magáról a beruházásról dönt. Amikor a Művészetek Palotájáról vagy az évek óta székház nélküli Magyar Televízióról beszélünk, akkor nem ennek a kormánynak az eredeti beruházási döntéséről beszélünk. A PPP egyébként valóban azt a célt szolgálja, hogy segítségével azon szolgáltatásokat, amelyeket az államnak biztosítania kell az állampolgárok számára, magas minőségben, hatékonyan és gazdaságosan tudja nyújtani.
A kormányzati szerepvállalásban szemléletváltás történik az egész fejlett világban, amely szerint az államnak nem előállítania, hanem biztosítania kell a közszolgáltatásokat. Amennyiben az állam olcsóbban tudja ugyanazt a szolgáltatást a piacról beszerezni, mint előállítani, akkor gazdálkodik helyesen, ha a gazdaságosabb megoldást választja. Ekkor költségeit hosszú távon terítheti szét, mivel nem egyszerre terhelik a szolgáltatáshoz szükséges eszközök nagy összegű beruházási költségei.
Az Európai Unió ellentmondó követelményei, amelyek szerint egyszerre kell gyors ütemben fejlesztenünk az infrastruktúrát, valamint alacsony szinten tartanunk az államadósságot és az éves deficitet, azt a helyzetet idézik elő, hogy vagy adósságot vállalunk, és lesz infrastruktúra - amit mi és a következő generációk fokozatosan finanszíroznak és folyamatosan használnak -, vagy gyűjtögetünk, és majd 25-30 év múlva saját forrásból építjük ki a szükséges infrastruktúrát. Nyilvánvalóan az utóbbi egy lehetetlen opció lenne.
Csodálkozom egyébként azon, hogy képviselő úr nem ismeri vagy nem akarja talán ismerni az úgynevezett üvegzsebtörvény, illetve az államháztartási törvény előírásait. Az üvegzsebtörvény pontosan meghatározza, hogy a szerződések mely adatait kell nyilvánosságra hozni, az államháztartási törvény pedig előírja, hogy az 50 milliárd forintot meghaladó, több évre szóló szerződéseket az Országgyűlésnek kell jóváhagynia. A képviselő úr a megkötött szerződések megváltoztatásáról kérdez. Az ÁSZ ilyen ajánlást nem tett, egyetlen konkrét projektet sem kifogásolt érdemben.
Végezetül, ami az államadósságot illeti: az államadósságnak, illetve a változásának soha nem az abszolút nagysága, hanem a GDP-hez viszonyított aránya az, amiből egy reális elemzés kiindulhat. Lényeges, hogy az adott ország milyen fejlődési periódusban van. A felzárkózó országok, így Magyarország esetében természetes, hogy magasabb hitelfelvétellel számoljanak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés