DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Miniszterelnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Ma reggel kinyitottam az egyik napilapot, és azt olvastam benne: Gyurcsány Ferencnek ma nagy napja lesz. Nagy napja lesz azért, mert ma kiderül, hogy jól titkolta-e a kormány az elmúlt hetekben azt a bizonyos száznapos… - száz lépés, bocsánat! -, száz lépés programját; ha jól titkolta, akkor itt ma egy nagy előadás lesz. A másik megoldás, hogy kiderül, hogy ugyanúgy folynak tovább a szavak, mint ahogy folytak eddig.

Miniszterelnök Úr! Az a beszéd, amely itt elhangzott, egy informális kormányülésen a kormánytagok buzdítására szóló beszéd, hogy gondolkodjanak el azon, miniszteri rendeletet, kormányrendeletet kellene alkotni, törvényt módosítani, új törvényt hozni.

(13.40)

De attól, hogy abból az ötletből, amit ön itt elmondott - aminek vannak támogatható elemei -, a Magyar Országgyűlés plenáris ülésén vitára alkalmas anyag legyen, még nagyon-nagyon messze állunk.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt fél évben három kormányprogramot hallottunk. A három kormányprogram egy ív volt a nagy jólét indító programjától a mostani kármentés programjának ötletéig. Három programot hallottunk; az elsőt tavaly szeptemberben, amelynek az volt a címe, hogy “Lendületben az országö. Akkor ön győztes Magyarországról, fejlődő gazdaságról, gyarapodó életről, 2010-es euróövezetről beszélt, arról, hogy az esélyünk az autópályán érkezik, aztán adócsökkentésről, nyugdíjemelésről, kórházfejlesztésről, és sorolhatnám még hosszú időn keresztül, hogy miről.

Az idén februárban jött egy második kormányprogram, az “Új Magyarország, új politikaö programja, amelyben miniszterelnök úr újabb 350 ezer munkahelyről, ennyi munkahely bővítéséről beszélt. Amikor ma a kezemben fogtam az újságokat, azt hittem, rosszul látok. Azt olvastam az egyik főcímben, hogy jó, ha több az állástalan. Ebből a cikkből az derül ki, hogy a kormányszóvivő a tájékoztatójában úgy nyilatkozott: nagyon jó jel, hogy nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A kormány szerint örvendetes, hogy egy év alatt 50 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, 31 ezer tanulmányait befejező fiatal pedig nem talál munkát. A miniszterelnök úr februárban még egy olyan országot képzelt el, amelyben - idézem önt - tíz hellyel javítani tudjuk a pozíciónkat a nemzetek versenyképességi rendjében.

Az idén áprilisban pedig a száz apró lépés programjáról hallhattunk. Ma sem jutottunk közelebb ahhoz, hogy mit is fog jelenteni a száz apró lépés. Az ötlet talán Nagy-Britanniából származik, ahol Tony Blair kétszer vagy háromszor is próbálkozott ezzel, ahol a Munkáspárt több kampányában is élt ezzel az elemmel. De ha a tartalmát tekintem a száz lépés programjának, akkor még sokkal nagyobb bajban vagyok, mert én figyelem a miniszterelnök úr nyilatkozatait. Ön nemrégiben azt nyilatkozta a Démosz magyarországi rendezvényén, hogy “kihúzhatok háromszáz fiókot a magyar parlamentben és ötszázat a minisztériumokban, nincsenek kidolgozott, kész, átfogó, összefüggő programokö. Ezt ön mondta. Ebből adódik az a jogos kérdés, hogy vajon hol készül, hol készült és hol fog készülni a száz lépés programja, kik írják ezt a programot, kik és mennyi idő alatt fogják ezt végrehajtani.

Miniszterelnök úr, az az érzésem az elmúlt időszakban, több belpolitikai ügy kapcsán is - nem tudjuk megválasztani az alkotmánybírákat, az Állami Számvevőszék alelnökeit, tizenhárom súlyos alkotmányos mulasztással nem tud megküzdeni az Országgyűlés; de most nem erről szeretnék beszélni -, hogy a parlamentáris demokráciánk praktikus intézményei és rendezőelvei recsegnek-ropognak. Egy parlamentáris demokráciában megvan a maga helye, tisztelete és súlya a négyéves kormányprogramnak. Négyéves kormányprogramból már kettőt is kaptunk, nem hivatalos kormányprogramként pedig újabb kettőt-hármat. Valójában viszont az a helyzet, hogy decemberben elfogadjuk a költségvetést és januárban már tudjuk, hogy abból nem valósul meg semmi. Demokráciánkban nincs súlya a kormányprogramnak, nincs súlya az elfogadott éves költségvetésnek.

Ez a beszéd is azt bizonyítja számomra, hogy teljesen súlytalan a féléves jogalkotási program. Amikor a kormány benyújtja, hogy az elkövetkező fél évben miről kell tárgyalnunk, akkor ez azt jelenti, hogy ez lesz a munkamenetünk. Ez a kiszámíthatóság biztonsága az Országgyűlésnek.

Miniszterelnök úr, sajnos egyiknek sem felelt meg a mai javaslat, ez csupán ötlethalmaz volt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu