DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy módosító javaslat született az alapjavaslathoz, néhány mondatban szeretném összefoglalni az álláspontunkat.

A közelmúltban kezdte meg ennek a javaslatnak a vitatását a tisztelt Országgyűlés. A törvényjavaslat két jelentős szabályozási tárgykört ölel fel, részben az Európai Unióban elfogadott két új, a végrehajtás egyszerűsödését szolgáló rendelet hazai alkalmazhatóságához szükséges rendelkezéseket, részben pedig a gyermek átadására vonatkozó szabályozás szigorítását fogalmazza meg. A jelenleg hatályos kétlépcsős végrehajtási eljárás egyszerűsödik, azaz a jövőben az uniós rendeletekben meghatározott ügycsoportokban a hazai végrehajtás elrendelése a hazai végrehajthatóságot megállapító külön eljárás nélkül történhet majd meg.

Mind az általános, mind a részletes vita megerősítette a kormányt abban, hogy a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítása szakmai és politikai szempontból is megértésre talált a tisztelt parlamenti frakciók körében. A pártok ugyanis a vita során egybehangzóan azt az álláspontot képviselték, hogy az uniós jogi normák alkalmazásának egyértelműsége érdekében kidolgozott módosítási javaslatok, valamint a gyermek átadásának szigorítása jól szolgálja a gyors végrehajthatóság iránti jogos elvárásokat.

Képviselőtársam konstruktív támogatásának köszönhetően egy módosító javaslat előterjesztésére is sor került, amely a jogalkalmazók számára teszi egyértelművé a szabályozást, így nyugodtan mondhatom, hogy az érintett tárgykörökben szakmai mércével is helytálló, megnyugtató megoldások születtek, és a javaslat, a módosító javaslat előterjesztése indokolt volt.

Köszönöm valamennyi képviselőnek a vita során előterjesztett észrevételeit, a szakmai és politikai támogatást a törvényjavaslattal érintett módosítások bevezetéséhez. Az uniós szabályozásnak megfelelő végrehajtás reményeink szerint nagymértékben hozzájárulhat a jogviták mielőbbi lezárásához, a gyermek átadásának szigorítása pedig a gyermekek jogainak fokozottabb védelmét biztosíthatja. Nagyon remélem, és talán a vita alapján nem is alaptalan az a következtetésem és reményem, hogy a frakciók majd a szavazás során is támogatni fogják a javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu