DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megkérni, hogy ne próbáljon ellentétet szítani a Belügyminisztérium vezetésében, mert nincs ilyen. A dolog normális menete az, hogy a politikai államtitkár úr javaslatot tesz, végiggondolva az érveket, de ezt követően a döntés felelőssége az enyém. Tehát belügyminiszterként én az érveket és az indoklást alaposan megvizsgálva olyan döntést hoztam, ami összhangban áll a kezdeményezők szándékával, és nagy vonalakban azzal is, amit ön itt fölvázolt, konkrétan, hogy a petárdázást be kell tiltani, és erre vonatkozóan és ezzel a tartalommal készült el a kormány rendelettervezete.
Az, hogy nem történt semmi, persze nem felel meg a valóságnak. Én mondtam egy határidőt a nyilvánosság előtt, és ezen a határidőn belül elkészült egyrészt a szabálysértési törvény módosításának a tervezete, másrészt pedig a kormányrendelet tervezete, ami államigazgatási egyeztetésen van. Bizonyára véletlen az, hogy éppen május 3-ai határidővel kell, hogy a szakvéleményt megadják erre a rendelettervezetre, ami elkészült, de ezzel a tartalommal, amit az előbb mondtam, tehát haladunk a jogalkotás folyamatában, abban a menetrendben, amit fölvázoltam.
Néhány szót még a kérdés tartalmi szabályozásáról. Azt vitatom, képviselő úr, hogy a 2003-ban módosított kormányrendelet egy jól bevált korábbi szabályozást váltott föl. Ez egyszerűen nem így van, ugyanis az azt megelőző szabályozás, ami az Orbán-kormány ideje alatti szabályozásnak felel meg, azt jelentette, hogy még a játékos pirotechnikai eszközöket, tehát a szikrázó tortagyertyát is tiltani rendelte. Ez nem életszerű. Képviselő úr, a mai világban azzal szembe kell nézni, hogy az emberek megszerették az ilyen játékos pirotechnikai eszközöket - ma a legtöbb születésnapon már ilyen tortával köszöntik az ünnepeltet -, és a tűzijátékokat is. Nincs abban semmi különleges, ha egy munkahelyi közösség, egy család tűzijátékot rendel, vagy ha egy esküvő alkalmából az ünnep fényét azzal próbálják emelni, hogy egy kis tűzijátékot rendelnek hozzá. Ezt engedéllyel lehet csak megtenni ma is, tehát a hatóság engedélyezi, a jegyzőknél van ez a hatáskör, és nyilván ők ezt mérlegelik, hogy például egy lakóközösségre milyen hatással jár. Én tehát ezt fontosnak tartom, hogy ez korlátok között, engedéllyel történhessen, méghozzá olyan módon, hogy senkinek a testi épségét, biztonságát ne veszélyeztesse, és kontroll alatt legyen.
Ami pedig a szilvesztert és a durrogós petárdákat illeti, bebizonyosodott két év tapasztalata alapján, hogy nem úgy használták ezt a lehetőséget, az európai uniós jogharmonizáció folytán biztosított nagyobb jogszabályi szabadságot az állampolgárok, mint ahogyan ezt előre gondolni lehetett volna. Önnek teljesen igaza van abban, és ez az én tapasztalataimmal is megegyezik, hogy szilveszter napján, éjszakáján olyan módon használták ezeket a petárdákat, ami egyrészt balesetet okozott - bár hozzáteszem, nem nagyobb mértékben, mint az ezt megelőző időszakban -, másrészt pedig félelmet keltett emberekben, megrémültek a háziállatok, főleg a kutyák, és tényleg sok ember úgy élte meg, hogy a szilveszteri, újévi szórakozását ez megakadályozta vagy meggátolta, félelmet és rémületet keltett bennük.
Ezért ennek a társadalmi igénynek az ismeretében döntöttem úgy, hogy a kormányrendeletet megváltoztatjuk; a tervezetet előkészítettük, és a kormánynak benyújtom. A szabálysértési törvényt is megváltoztatjuk; akik nem tartják be az erre vonatkozó szabályokat, azokat 50 ezer forint helyett 100 ezer forintra lehet majd megbüntetni, tehát szándékozunk emelni a büntetési tételen. Ha a kormány ezt elfogadja, itt lesz az Országgyűlés asztalán, és kérni fogom képviselőtársaimat, hogy szavazzák meg.
Ami a civil szervezetek mozgalmát illeti, ők azt kérik, hogy törvényben szabályozzuk ezt. Én azt gondolom, hogy miután eddig is kormányrendeletben volt szabályozva, elégséges jogforrás a kormányrendelet, de figyelembe fogjuk venni a civil szervezetek véleményét, álláspontját. Hozzáteszem, mi magunk is a szabály megváltoztatása előtt egy nagyon széles társadalmi egyeztetést folytattunk, és ennek a tapasztalatai azt igazolták vissza, amit ön is mondott, úgyhogy, ha úgy tetszik, nyitott kapukat döngetett a képviselő úr; meg fogjuk változtatni ezt a szabályozást, én ezt fogom a kormány elé terjeszteni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés