DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Csak hogy a vitát egyszerűsítsük, ha esztétikai szempontok vezérelnének, akkor természetesen én sem támogatnám ezt a javaslatot; ronda megoldás, ebben nincs vita Szabó képviselő úrral, mert tényleg látszólag és nem csak látszólag még támogat, ha tetszik, adó-, illetve járulékfizetést megkerülő magatartásokat is, és egyáltalán, a moratórium nem szép megoldás, mármint ebben az esetben semmiképpen.
Ha arra kívánnék reagálni, hogy van, aki nem támogatja a javaslatot, ebben a pillanatban csak arra tudom mindenkinek a figyelmét fölhívni, hogy a kormány bírálata ebben az ügyben egy dolog, de ha nem születik valami megoldás június végéig, akkor nagyon sok embert hozunk kollektíven, együttesen olyan helyzetbe, ami feltehetően senkinek nem célja. Tehát a kormánybírálatokat nyilván mindenki lelkiismerete szerint elmondhatja, ettől függetlenül azonban jó lenne tekintettel lenni arra, hogy kulturális területen és más területen is, ha a moratórium megszűnik, akkor nagyon sokan hátrányos helyzetbe kerülnek, nem a saját hibájukból.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés