DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! (Zaj. - Csenget.) A regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó interpellációjával összefüggésben a következő tájékoztatást szeretném adni.
(15.40)
Magyarországon az 1970-es évek elején az élettársi kapcsolatok aránya az összes család százalékához viszonyítva 2,1 százalék volt. 2000-ben ez a szám 12,5 százalékra emelkedett. Bár ez a változás meg sem közelíti a nyugat-európai adatokat, ahol az élettársi kapcsolatok számának emelkedése sokkal erőteljesebb, egészen bizonyos, hogy a növekedés trendje nem fog változni, és az együttélés formájává hazánkban is mind nagyobb számban az élettársi kapcsolat válik.
E társadalmi tendencia hatására a nyugat-európai jogrendszerek az utóbbi időben csaknem kivétel nélkül mind eljutottak a korábbi semlegességi állásponttól, amely az élettársakat jogon kívüliekként kezelte, a pozitív szabályozásig, amely általában bizonyos társadalombiztosítási juttatásokat, a magánjogban pedig tartási, lakáshasználati és vagyoni jogosultságokat biztosít az élettársak részére.
A magyar jogban is szaporodik azoknak a jogszabályoknak a száma, amelyek az élettársakat a házastársakéhoz hasonló jogokkal ruházzák fel, például özvegyi nyugdíj, lakásszerzési kedvezmények s a többi. Jelenleg mintegy 65 jogszabály, törvény, kormány- és miniszteri rendelet használja többféle értelmezésben az élettárs fogalmát. Az élettársi kapcsolat meghatározását és annak vagyonjogi hatásait a Ptk. tartalmazza. Idézem: Az élettársak két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élő személy.ö Élettársi kapcsolatként ismeri el tehát a jog a különneműek és az azonos neműek együttélését egyaránt. A hatályos szabályozás nem teszi lehetővé az élettársak számára azt, hogy együttesen fogadjanak örökbe gyermeket, és egymásnak törvényes örökösei legyenek, függetlenül attól, hogy különneműek vagy azonos neműek. Természetesen végrendelkezhetnek egymás javára.
Az európai államok döntő többsége hasonló szabályozást alakított ki. E korlátozáson a tervezett új szabályozás nem kíván alapvetően változtatni. Az új polgári törvénykönyv és ezen belül a jelenlegi családjogi törvényt felváltó úgynevezett családjogi könyv kodifikációja ugyanis folyamatban van. Ez utóbbiban nyer majd elhelyezést az élettársakra vonatkozó, a jelenleginél jóval teljesebb körű szabályozás, amely a vagyonjogi jogkövetkezményeken túlmenően például meghatározott időtartamú élettársi kapcsolat után tartásra való jogosultságot és lakáshasználati jogot is biztosít.
A tervezet azonban nem biztosít jogot az azonos neműek házasságkötésére, figyelemmel az Alkotmánybíróság 14/1995. számú Ab-határozatára. Eszerint két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értéket, amely az együtt élő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat elismerésre, azonban a házasság intézménye a férfi és a nő életközössége. Az alkotmány csak a különneműek közötti házasságkötés feltételei egyenlő szabályozásának követelményét támasztja a jogalkotóval szemben, ami nem foglalja magában az azonos neműek házasodásának jogi lehetőségét. Az új polgári törvénykönyv, amely ezt a problémát törekszik megoldani, tehát az élettársi kapcsolatok regisztrálhatóságát, mégpedig az úgynevezett fakultatív nyilvántartással, 2006. december 1-jéig fejeződik be, 2007-ben kerülhet a törvényhozáshoz.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés