DR. VIDOVEN ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A H/15531/13. számú ajánlás tíz pontja közül az első kilencet szeretném felszólalásomban érinteni.

Elöljáróban szeretném jelezni, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja az ajánlás 10. pontját támogatja. Ellentétben az ajánlás első kilenc pontjával, amit nem támogatunk, ugyanis álláspontunk szerint ezen indítványok nem felelnek meg a Házszabály követelményeinek, a Házszabály kritériumainak.

Mire alapozzuk ezen megállapításunkat? Tisztelt Országgyűlés! Induljunk ki a Házszabály vonatkozó rendelkezéseiből. Mit mond az Országgyűlés Házszabályának 34. § (2) bekezdése? “Az ideiglenes bizottság létrehozatalára irányuló határozati javaslathoz nem lehet olyan módosító javaslatot benyújtani, amely a) a vizsgálóbizottság elnevezésére, a vizsgálat tárgyára; b) az eseti bizottság elnevezésére, a feladatkörébe utalt ügyre vonatkozik.ö Álláspontunk szerint a szocialista képviselők kilenc darab módosító javaslata az általam imént idézett házszabályi rendelkezésbe ütközik, ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy a kilenc darab módosító indítvány a vizsgálóbizottság vizsgálatának tárgyára vonatkozó rendelkezéseket kívánja módosítani, azokat kívánja szűkíteni, és ez a Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében elfogadhatatlan, abba ütköző szándékot tükröző módosító indítványokról van szó.

A szocialista képviselők egy jogászi bravúrral próbálják indokolni módosító javaslataik házszabályszerűségét. Ők a vizsgálóbizottság feladatáról beszélnek. Ezt célozza az ajánlás 1. pontjában szereplő módosítás is, amely “a vizsgálóbizottság tárgyaö eredeti rendelkezést “a vizsgálóbizottság feladata különösen a következő kérdések megválaszolásaö kifejezésre kívánja módosítani.

Miért beszélek jogászi bravúrról? Azért, mert mint az imént idézett házszabályi rendelkezés és az eseti bizottságokra vonatkozó további házszabályi rendelkezések is világosan utalnak erre, a vizsgálóbizottság vizsgálatának van tárgya, és az eseti bizottságnak van feladata. E megkülönböztetésben, a vizsgálat tárgyában, illetve a feladatkör, feladat megfogalmazásában a Házszabály végig konzekvensen fogalmaz, végig ezt a megkülönböztetést alkalmazza. Ennek bizonyítására hadd hozzak néhány újabb idézetet.

(13.50)

A Házszabály 35. § (1) bekezdése a következőképpen hangzik: “Az eseti bizottság feladatát, elnevezését, tagjainak számát és megbízatásának terjedelmét az Országgyűlés az eseti bizottság felállításakor határozza meg.ö Tehát az eseti bizottság feladatát - szól a Házszabály.

A 36. § (1) bekezdés: “A vizsgálóbizottság létrehozatalára, működésére, elnevezésére, a vizsgálat tárgyának meghatározására és a vizsgálóbizottság megszűnésére az eseti bizottságra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, az e szakaszban foglalt eltérésekkel.ö Tehát ezek a szakaszok is világosan mutatják azt - még egyszer szeretném hangsúlyozni -, hogy a vizsgálóbizottság vizsgálatának van tárgya, az eseti bizottságnak pedig feladata.

A szocialista képviselők módosító indítványaikkal tehát ebbe a rendelkezésbe próbálnak belekapaszkodni, azt próbálják sulykolni, hogy a vizsgálóbizottságnak feladata van, holott az eseti bizottságnak van feladata, nem pedig a vizsgálóbizottságnak. A vizsgálóbizottság vizsgálatának van tárgya. A vizsgálóbizottság létrehozására irányuló határozati javaslat világosan felsorolja a vizsgálat tárgyát képező kérdéseket, a módosító indítványok pedig a vizsgálat tárggyá, feladattá való átalakításával megnyitják annak a lehetőségét, hogy a Házszabály vonatkozó rendelkezésével ellentétben a vizsgálat tárgyára, a vizsgálat céljára vonatkozóan is további módosító indítványok kerülhessenek benyújtásra, amint erre a 2-9. pontokban sor került.

Összegezve tehát: tekintettel arra, hogy álláspontunk szerint az ajánlás 1-9. pontjában szereplő módosító indítványok a Házszabály rendelkezéseinek nem felelnek meg, ezért kérjük, az Országgyűlés ezeket ne támogassa.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu