GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetekben, hónapokban többször is lehetett hallani a polgári törvénykönyv olyan jellegű módosításának tervéről, amely a házaspárokéhoz hasonló jogokat biztosítana az élettársi kapcsolatban élőknek. Ez a módosítás érintené sok-sok élettársi kapcsolatban élő heteroszexuális pár mellett az azonos neműek élettársi kapcsolatát is.

A Nemzetközi Meleg- és Leszbikusszövetség tavaly őszi budapesti konferenciáján Göncz Kinga miniszter asszony is említést tett erről. A módosítás más okok mellett azért is indokolt, mert egy 2002-es alkotmánybírósági döntés óta ugyan legális hazánkban az azonos neműek élettársi kapcsolata, jogilag azonban még sok szempontból nem tekinthető a házastársi viszonnyal egyenértékűnek. (Folyamatos zaj.)

Ez a helyzet, amit a bekiabálásokból is hallatszik, sok ellenzéki képviselőtársunkat is felháborítja. Ha azonban a módosítással bevezetnék az úgynevezett regisztrált vagy bejegyzett párkapcsolat intézményét, lehetségessé válna, hogy az élettársi viszonyban élők is örökölhessenek egymástól, és a házastársakhoz hasonló lehetőségeket élvezzenek a lakáshasználat vagy például a hitelfelvétel esetén.

Hangsúlyozom, hogy ez a változtatás kedvezően érintené (Zaj. - Az elnök csenget.) azokat az élettársi kapcsolatban élő heteroszexuális párokat is, akik a tartós együttélés és a családalapítás mellett döntöttek, de mindezt nem házasság formájában kívánják szentesíteni. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az ő számuk évről évre nő, nem kívánatos tehát kizárni őket sem a lehetőségek, a kedvezmények köréből. Ami pedig az azonos neműeket illeti, számos működő nyugat-európai szabályozás állhat példaként a magyar módosítás modelljéül.

Vannak országok - Hollandia, Belgium, Spanyolország -, ahol egészen a házasság engedélyezéséig eljutottak, máshol - Németországban és a skandináv országokban - pedig az azonos neműek által is megköthető élettársi szerződés biztosítja a házaspárokkal való jogi egyenértékűséget.

Mindezek alapján kérdezem a tisztelt miniszter urat, milyen szabályozási formában tartja elképzelhetőnek a tárca, illetve miniszter úr a regisztrált vagy bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetését Magyarországon.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu