HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális bizottság ma délutáni ülésén tárgyalta az előterjesztést, és úgy fogalmazott, hogy ideiglenes megoldásként tartja támogathatónak.

Ahogy az előbbiekben is elhangzott, a kulturális és művészeti élet területén részben nagy változások történtek az elmúlt időszakban, nagyon sok területen az önkormányzatok mint munkáltatók a támogatási rendszerek miatt kiestek abból a lehetőségből, hogy ezeken a területeken foglalkoztatni tudjanak, részben pedig számos atipikus foglalkoztatási forma van a területen, akár a korábbi szabad foglalkozás, ahogy azt a bizottság elnöke is említette. Számukra ez nagyrészt kényszerfoglalkozás, kényszermegoldás akár egyéni vállalkozóként is, hiszen nem épültek mögé azok a rendszerek, amelyekben bizonyos, joggal elismerhető dolgokat el tudnának számolni a foglalkoztatással kapcsolatban.

Sürgetőnek és fontosnak tartjuk ennek a kérdésnek a megoldását, hiszen ha június 30-áig nem születik valami más megoldás e támogatott, ideiglenes megoldás helyett, akkor valóban a kultúra és a művészeti élet területén azt gondoljuk, hogy az egészen kisemberektől a magas művészeti tartalommal bíró előadóművészekig okozhat ez nagy problémát. Tehát fontosnak tartottuk, és emiatt a bizottság egyhangúlag azt a véleményt fogalmazta meg, hogy tartsuk bent ideiglenes megoldásként az elnök úr által beterjesztett javaslatot azzal, ami szintén elhangzott a bizottsági ülésen is, hogy ha a kormány egy olyan átfogó, magasabb rendű javaslatot tud elkészíteni, ami az ő számukra megoldást jelent, akkor annak a záró rendelkezéseiben ezt a moratóriumot fel tudja oldani. Így tehát teljes egyhangúsággal támogatta a bizottság a javaslatot.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

(19.10)

Forrás: parlament.hu