HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elfogadom, de nem irigylem államtitkár urat, és sajnálom, hogy ezt neki kell feltennem. De feltehettem volna ezt a kérdést a kormány bármely tagjának. Úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-kormány az elszólások kormánya, hiszen emlékszünk még arra, hogy néhány hónappal ezelőtt a miniszterelnök úr egy futballhasonlat kapcsán hozta lázba a nemzetközi és a hazai közvéleményt. Most Kóka János ipari miniszter úr tett állítólag egy olyan kijelentést, amely meglehetősen sértő és dehonesztáló a magyar tudóstársadalomra. Azt találta mondani, hogy a Tudományos Akadémia azon részeit, akik nem a versenyképesség fokozását tekintik elsődlegesnek és nem ezért dolgoznak, talán el kellene takarítani a föld színéről. S még azt is hozzátette, az a baj a magyar tudóstársadalommal, hogy akik valamit értek, azok már nincsenek az élők között.
Ez olyan kijelentés, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. A Magyar Demokrata Fórum már közleményben minimum bocsánatkérésre szólította fel a miniszter urat. Nem tudok arról, hogy ez megtörtént volna, de a kormány is hallgat. Az első kérdésem: igaz-e az a történet, amely a sajtóban napvilágot látott.
A második kérdésem pedig úgy hangzik - s azért gondoltam a miniszter urat első válaszadónak, mert a téma nyilván őt érinti a legközvetlenebbül -, hogy azonosulni tud-e, elfogadja-e ezt a kijelentést vagy elhatárolódik tőle, különös tekintettel arra, hogy a gazdasági miniszternek tudnia kell, ha a kormány a tudás társadalmáról beszél, akkor azt az intézményt, amely nagy múltra tekint vissza, kitűnő teljesítménye a magyarság nemzetközi tekintélyét, jó hírét mélyítette az elmúlt évtizedekben és évszázadokban, preferálni kell. Tehát el lehet-e fogadni ezt a kijelentést, vagy el kell tőle határolódni, illetve bocsánatot kell kérni, hiszen ez egy olyan kijelentés, ami mellett a politikai közélet felelős szereplői nem mehetnek el szó nélkül.
Várom államtitkár úr válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés