KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a felszólalásomat elsődlegesen nem a kormánypártok képviselőihez intézem, hiszen ők tisztában vannak az általam elmondottak igazságával, ugyanis az alábbiakban róluk lesz szó. Szeretném felhívni az adófizető állampolgárok figyelmét, hová is vándoroltathatja a hatalom az adóforintjainkat, hová is tűnhetnek a hitelek ezermilliárdjai.

A történet az 1980-as évek végén kezdődött, amikor is a magyar gazdasági infrastruktúra - a gyárak, az üzemek, a termelőszövetkezetek - túlnyomó részét a termelő folyamatokhoz hozzá nem értő, a termelésben részt nem vevő kommunista pártelit privatizálta le magának az erre a célra a pártállami parlament által meghozott, alkotmányellenes tulajdontörvények segítségével. Ezt követően senkinek sem okozott meglepetést, hogy ezek a pártmunkában kitűnt elvtársak ezt az ebül, de legalábbis alkotmányellenesen szerzett termelői-gazdasági potenciált nem voltak képesek működtetni. De azért a vagyonarányos jövedelemre igényt tartottak. A nem működtetett vagy csupán virtuálisan működtetett gazdasági termelésért valós nyereséget kívántak maguknak. Ezt a nyereséget a piac helyett az állami költségvetésből és az államilag átvállalt hitelekből kívánták maguknak biztosítani. Ebből a szocialista időket idéző virtuális gazdasági életből most is, akár a korábbi évtizedekben, csak az a szűk elit tudott megélni, az ország ebbe lassan belepusztult.

Mindez talán kissé a bonyolult gazdasági folyamatok leegyszerűsítésének tűnhet, ezért érdemes a mögöttes konkrét célt is megismernünk. Miféle célt is szolgálhat a vállalkozásoknak horribilis állami pénzeket felemésztő, virtuális működtetése? Szerencsénkre egy, az 1980-as évekből származó szamizdat kiadványból választ kapunk a történelmi előzményekre. 1986-ban stencilezett példányban adta ki az AB Kiadó Böhm Vilmosnak, a Szociáldemokrata Párt köztiszteletben álló nagy öregjének “Másodszor emigrációbanö című visszaemlékezéseit. A könyv 67-70. oldalain tesz említést a szerző a koalíciós időkben a pártok által működtetett pártvállalatokról és pártvállalkozásokról.

(15.40)

Úgy illik, ha szó szerint idézek a kiadványból: “Egyébként a Szociáldemokrata Párt megszüntetése árán fúziónak nevezett fordulat után a Kommunista Párt valóban államosította a pártvállalatokat. Mert immár nem volt értelme, hogy a párt ilyen módszerekkel is pénzt szerezzen, mert hiszen a Kommunista Párt lett az uralkodó párt, a minden javak fölött rendelkező hatalom. A koalíció e vonatkozásban is csak álcázza a Kommunista Párt egyeduralmát. Ami egyértelmű azzal, hogy a párt az állam és az állam a párt. Tehát rendelkezésre áll minden pénzforrás, azzal a könnyebbséggel, hogy az összes államosított ipar és vállalat segítségét igénybe lehet venni. A pártvállalatok államosításával a többi koalíciós párt alól is kihúzták a pénzforrások talaját, ami a következő választások szempontjából eleve jelentős sikert biztosít a Kommunista Pártnak.ö Kérem szépen, amint hallottuk a történelmi visszaemlékezésből, az állampárt korlátlan anyagi forrással rendelkezett, pedig - mint tudjuk - az ország akkor is nélkülözött.

Nem botorság feltenni a kérdést: az 1990 előtt meghozott és végrehajtott alkotmányellenes tulajdontörvények csak nem ugyanezen alkotmányellenes célt szolgálták? Ha a jogelődpárt - tudományos alapon kidolgozott és működtetett diktatúra keretében - évtizedekig ilyen anyagi bázissal működött, akkor az illegitim parlament által alkotmányellenesen előprivatizált gazdasági vállalkozásokkal kapcsolatban minden rendben van? Egyébként a választáskor, a választási költekezés idején sok kérdésünkre választ szoktunk kapni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu