LÁZÁR MÓZES, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Mielőtt a kisebbségi véleményt megfogalmazók nevében ismertetném az álláspontunkat, egy kis időbeni visszatekintést teszek. Április 15-én, pénteken a kora délutáni órákban találkozhattunk először az interneten az Országgyűlés honlapján a törvénytervezettel, azok után, hogy - emlékezetem szerint - a parlamenti menetrendben tavaly novemberben kellett volna tárgyalnunk ezt a törvényt. Ezt tetézte az, hogy a rá következő hétfőn, április 18-án a parlamenti többség arról döntött, hogy sürgős tárgyalásba veszi ezt a törvényt. Ebből következően a gazdasági bizottságnak mint első helyen kijelölt bizottságnak április 19-én, kedden reggel már az általános vitára való alkalmasságról kellett döntenie.
Úgy gondoltuk, ha már néhány hónapos késésben vagyunk, akkor jó lett volna, ha az általános vitára való alkalmasság megállapítására több időt hagynak számunkra a kormányzati többség tagjai, s végül is - igaz, hogy nem a kormánynak, hanem - elsősorban a gazdasági bizottság kormányzati többségének köszönhetően sikerült elérni, hogy nem a rá következő héten, hanem ezen a héten tárgyaljuk ezt a parlamentben. Az ilyen eljárás egy ilyen fontos törvényjavaslat esetében szerencsére nem volt gyakori a parlament tizenöt éves történetében, és ez rendkívül méltatlan is.
(20.00)
Ha már több hónapos húzódás volt, akkor nyilván lehetőség lett volna, és meg is kérdeztük a kormány jelen lévő képviselőjétől, hogy minek tulajdonítható ez a hirtelen sürgősség. Igazából konkrét választ erre nem kaptunk. A jegyzőkönyvet utólag átolvasva sem találtam meg erre a választ.
Magáról a törvényről: a helyszínen kiosztott transzparensanyagból egyértelműen kiderül, hogy milyen alapelvek mentén dolgozott a kormány, illetve az előterjesztést készítők. Az egyik az volt, hogy megfeleljünk az EU-s irányelveknek. Elsőként ezt említi az indoklás. Valahogy kicsit féllábasra sikerült, mert mi úgy gondoljuk, hogy a 2001-es törvény óta valóban megjelentek az új európai uniós irányelvek, azonban, hogy mi a magyar kormány szándéka, melyek a hazai érdekek, melyek a belföldi szempontok, ez igazából még az indoklásban, illetve a felvetett magyarázatokban sem volt világos.
Azt mindenképpen üdvözlendőnek tartjuk, hogy a korábban olyan szabályozásból, amely alacsonyabb rendű jogszabályokban, rendeletekben, végrehajtási utasításokban volt megtalálható, és elsősorban a fogyasztók érdekeinek érvényesítését szolgálja, jelentős elemeket beemelt a javaslat a törvénytervezetbe, ezt mindenképpen jónak tartjuk. Ugyanakkor szerintünk még mindig nem kellően erős a fogyasztók védelme. Emlékezzünk csak vissza, hogy azért ma is rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak a fogyasztók, és erről most már huzamosabb ideje folyamatosan beszélünk a parlamentben, illetőleg, ha valaki kicsit jobban figyeli a szaklapokat, tudhatja, hogy jelentős áramkimaradások történtek azoknál a nagy cégeknél, amelyek korszerűsítést, megbízhatóságot és nagy beruházásokat ígértek annak idején a privatizációnál. Az én szűkebb hazámban volt egy hét és fél órás áramszünet az egyik alkalommal, éppen a törvény benyújtása előtt nem sokkal.
Az indoklás a legtöbb esetben rendkívül szűkszavú, és a legfontosabb kérdésekre, amelyek ebben a törvénytervezetben vannak, csak igen szerény válaszokat ad. Itt gondoltunk elsősorban a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító helyzetére, az pedig minden szakember véleménye szerint az egyik leglényegesebb eleme ennek a javaslatnak, és pár sorral elintézi az indoklás.
A bizottságban jelen volt egy olyan energetikai szakember, akinek a véleménye régóta meghatározó az iparágban, és ő is azt hiányolta, amit mi is, hogy nincs egy egységes szerkezetbe foglalt energiakoncepció, nem látható világosan, hogy mely koncepció, stratégia részeként tekinthetjük a villamosenergia-törvény módosításának tervezetét.
Összességében tehát ezek voltak az indokok, amelyek tartózkodásunkhoz vezettek. Majd a vezérszónoki felszólalásban igyekszem részletesebben kifejteni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés