MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! 2002-ben nagyon sokan azért szavaztak az MSZP-re, mert e párt bérlakást ígért a szegény családoknak. Nem is keveset. A polgári kormány adott, a szocialista ígért. Idézem a jóléti rendszerváltás programját: 2006-ra bérlakáshoz juthat valamennyi mai igénylő.ö Medgyessy Péter volt miniszterelnök választási kampányában 170 ezer lakás építését ígérte meg. Ez azonban nem fog megvalósulni. Felhívnám a figyelmet, hogy rosszul tájékozódott Gyurcsány Ferenc, nem akkora a jólét Magyarországon, mint ahogy gondolja.
A bérlakások tekintetében is nagy a kormány elmaradása. Az Egyetértésben a nemzettelö című programban 25 ezer támogatott lakást ígértek. Előtte még 40 ezerről hitegették a szegény embereket. Nézzük meg, mi történt eddig! A helyzet egy mondattal leírható: a kormányváltás óta az államilag támogatott bérlakásépítés megszűnt létezni. S ha megnézzük az idei évi költségvetést, abban egy fillért sem szán a kormány erre a célra.
2005-öt írunk. Az MSZP-SZDSZ-koalíció majdnem három éve kormányoz. Három év alatt nem tartotta fontosnak, hogy működőképes támogatási programot dolgozzon ki. Az elmúlt három év alatt csak beszélt, beszélt a bérlakások építéséről, a tettek azonban elmaradtak. Jellemző módon az utolsó pillanatokban is kapkod és ígérget. Most éppen azt ígéri, hogy május végére elkészül egy átfogó bérlakás-fejlesztési koncepció. A Kincstár szinte kong az ürességtől, az önkormányzatokról szóló hírek pedig sorra eladósodásokról szólnak. Nincs pénz, nincs pénz - egyfelől lépten-nyomon ezt halljuk. Másfelől újabb és újabb felelőtlen ígéretek hangzanak el. A változás annyi, hogy az idő múlásával egyre kevesebben hisznek a Gyurcsány-Kuncze-kormánynak.
Kérdéseim mindezek ismeretében a következők, tisztelt miniszter úr.
1. Hatástanulmányaik alapján hány család vár arra, hogy megoldódjon a bérlakásproblémája?
2. Hogyan lett a 40 ezer, majd 25 ezer ígért bérlakásból nulla?
3. Ha nem gondolták komolyan akkor, amit ígértek, és azok után, hogy semmit nem teljesítettek, vajon milyen alapon bírálják az Orbán-kormány eredményeit?
Emlékeztetőül: a polgári kormány mintegy tízezer bérlakás építéséről hozott támogató döntést. A szocialista kormánynál a szavakat halljuk, a tetteket nem látjuk.
Várom a miniszter úr válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés