MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az Orbán-kormány alatt tízezer támogató döntés született, nyilvánvalóan ezek áthúzódtak részben ennek a kormánynak az idejére. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Sajnos egy részük nem valósult meg, mert az önkormányzatok olyan nehéz anyagi helyzetbe kerültek, hogy nem tudták finanszírozni a saját önrészüket.
Eddig három stáció volt. Először azt ígérték, hogy a bérlakásépítést kiterjesztik. Ez megbukott. Aztán vállalkozói bérlakásépítéseket ígértek. Ez is megbukott. Most ott tartanak, hogy valami lakbér-támogatási rendszert indítanak el. Itt még egy nagy kérdőjel van.
A szavak és ígéretek tekintetében a szocialisták mindig nagyon hangzatosak és mézesmázosak voltak, a tettek viszont hiányoznak, a valós gyakorlati válaszok az emberek, a családok problémáira. Én azt gondolom, hogy a szavakkal már nem tudunk megelégedni, a tetteket várnánk a kormánytól, a tettek tekintetében pedig sajnos nem tudunk pozitívumokról beszámolni, ezért nem tudom elfogadni a családok nevében sem ezt a választ.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés