MÉCS IMRE (SZDSZ): Államtitkár úr, ha jól értettem, a Magyar Nemzeti Filmarchívum hibájából nem sikerült a közbeszerzési pályázat, ennek következtében és az államháztartási törvény vonatkozó rendelkezései miatt valójában mind a 123 millió forint elveszne, ha a tárca nem segítene, de így a fele megmenekül. Kérdezem, ki a felelős azért, hogy a másik 69 millió forint elveszett. Már régen meg lehetett volna csinálni a filmek egy részét, akár a felét is, de ez már nem lehetséges, hiszen elveszett az a keret, amit meg kellett volna kapni, ha nem hibázik a Magyar Nemzeti Filmarchívum.
Kérdezem, hogy milyen felelősségre vonást tervez a minisztérium, illetve esetleg már el is kezdte ezt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés