TÓTH ISTVÁN, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A környezetvédelmi bizottság múlt heti ülésén a kisebbség megfogalmazta azt a rosszallását, miszerint hogy egy ilyen nagy terjedelmű törvénymódosítás - ahogy már előzőleg elhangzott - pénteki benyújtása után, három nap után tárgyalja és utána általános vitára hozza a Ház elé, ez valóban példátlan.
(20.20)
Legfőképpen azért példátlan, mert mindenféle előterjesztői optimizmus ellenére ez a törvény most már évek óta előkerül, mert egyszerűen a kormány képtelen azt a koherens jogszabályt összerakni, amivel folyamatosan revolverezi a közvéleményt, valamint a társadalmat, hogy az uniós jognak való megfelelésö. Persze, az uniós jognak való megfelelés, de a fogyasztók biztonságos ellátása érdekében szükséges lett volna ennek a módosításnak több mint felét már az előző törvénymódosításkor elhelyezni, ha akkor nem csak a fejcsere lett volna az önök célja. Akkor a fejcsere volt az önök célja, a Magyar Energia Hivatal vezetőjének a lecserélése, ezért szűklátókörűen csak a vezetővel kapcsolatos paragrafusokat írták át, most pedig érdemi eszközöket kapott a Magyar Energia Hivatal, és ezzel nagyobb lehetősége van a fogyasztói társadalom védelmére, de természetesen nem egészen értünk ezzel egyet, illetve több területen ezt egyértelműbbé kell tenni; módosításokkal fogunk élni természetesen.
Ugyanakkor a törvény alapvető hibájaként látjuk, hogy Magyarországon a rendszerirányító - mint független, a piaci szereplőktől független állami felügyelet alatt működő szervezet - a törvénymódosítás utolsó paragrafusában tulajdonképpen privatizálási körbe kerül, hiszen egyetlenegy elsőbbségi részvény megtartása nem jelent kellő befolyást a magyar energetikai rendszerre. Ennek a rendszerirányítónak a privatizálása az előterjesztő álláspontja szerint is egyértelműen a Magyarországon piacon lévő cégek befolyási körébe kívánná helyezni, amit persze lehet egy olyan indoklással elütni, hogy mert az Unióban is ez a divat. Az a divat nem azon a vadkapitalizmuson nőtt ki, ami Magyarországon van, és ebben a vadkapitalizmusban a magyar energiahálózat biztonságát nem adja meg a jelenleg működő szolgáltatók önös érdeke. Örülök neki, hogy baloldali képviselőtársaimnak ez derültséget okoz, lehetséges, hogy épp egy vicces könyvet vagy újságot olvasnak, de a magyar társadalom szemében az energiaellátás biztonsága nem egyenlő a privatizációval. Ez sajnálatos módon beigazolódott. Beigazolódott az előttem szóló képviselőtársaimnál is, akik az ellátásbiztonság romlását jelezték, jelzik, amit én is alá tudok támasztani saját és társismeretségi körömben, ugyanis a privatizált szolgáltatók túlontúl laza jogkört kaptak a hibaelhárításra, a hibaelhárító szervezetek működtetésére, ezzel viszont nem foglalkozik a törvényjavaslat, ami komoly hibája, mert egyébként a piaci szereplőket mi más, mint a törvény tartaná regulában. Ez nagy hibája ennek a rendszernek.
Ezenkívül a megújuló energiaforrások szerepeltetése pozitívumként írható a törvényjavaslat javára, de természetesen ez sem azt az egyértelmű, korrekt viszonyt hozta a törvényjavaslatba, amellyel Magyarország fölzárkózhatna, illetve csökkenthetné az energiafüggőségét.
Mindezek figyelembevételével 10 tartózkodó szavazattal fejeztük ki kisebbségi véleményünket.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés