VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szinte majdnem ugyanannyian vagyunk ebben a vitában. De igazából az elhangzottak késztetnek engem arra, hogy néhány dologra, néhány témakörre visszamenőleg is reflektáljak, és ilyen módon egy kicsit ismétlésbe is bocsátkozzunk.

Van egy mondás, amely szerint az ember nem a körülmények teremtménye, hanem mi magunk teremtjük meg a körülményeinket, és tulajdonképpen a területfejlesztésről, illetve területrendezésről szóló törvény ebbe a kategóriába tartozik. Így teljesen egyetértek azzal, hogy ennek mind Budapestről, mind pedig a körbevevő agglomerációról kell szólnia, hiszen az itt élőknek a jövőjét meghatározó leírásokról van szó, és egyidejűleg egy belátható időre meghatározzuk azt, hogy mire adunk lehetőséget. És akár így van ez a fővároson belül is.

Ennek a törvénynek azonban nem feladata, hogy forrást teremtsen, hiszen nem itt van erre lehetőség, hanem tulajdonképpen arra a gondolatra visszatérve, hogy az életminőségünk mitől változik meg, én is azt gondolom, hogy nem egy törvény, hanem más elképzelések, fejlesztési koncepciók és más törvények együttes hatásaként jutunk el oda, hogy összességében véve igenis az életminőség javulni fog.

(14.40)

Ezért én a törvény elfogadása mellett érvelek, azzal együtt, hogy módosító javaslat elég sok lesz, számukat tekintve ezt már most is tudjuk. Hiszen az elmúlt hónapok alatt, de ilyen értelemben tekinthetjük az elmúlt hét évet, amióta ennek a törvénynek az előkészítése zajlik, és különösen intenzíven az elmúlt hónapokban, szinte valamennyi érintett településtől kaptunk jelzést, szóbelit, írásbelit. Ezért összességében véve azt gondolom, hogy a törvény elfogadásra ajánlható, és a szükséges, bármely oldalról érkező módosító indítvány figyelembevételével véglegesíthető.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu