BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A közelmúltban újságcikk jelent meg, illetve rádiótudósítás is felhívta a figyelmünket arra, hogy súlyosan sérülnek a kényszergyógykezeltek emberi jogai.
Két ízben volt ombudsmani vizsgálat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, amely az egyetlen olyan intézet, ahol kényszergyógykezelés végrehajtható. Tehát nem újságírói túlzás, hanem az ombudsman jelentésének a megállapításaira támaszkodva lehet megfogalmazni azokat a súlyos felvetéseket és kritikákat, amelyek most megint a nyilvánosság számára megismerhetőek.
Ezzel párhuzamosan az intézet dolgozói is levélben fordultak a nyilvánossághoz, felhíva az - idézem - embertelen állapotokra a figyelmet. Ezekből kiderül, hogy 60-70 betegre 12 vécé, valamint 5 tusoló jut, az ágyak sokszor egybeérnek, pénzhiány miatt a betegek nem jutnak orvossághoz, augusztusra már elfogy a keret, és innen számítva nincs tovább terápia s a többi.
De talán ennél is súlyosabb, hogy egy sor olyan gyakorlatot alkalmaznak az intézményben, aminek köze nincs a gyógyító munkához. Megtörténhet, hogy ebben az intézményben büntetésként lehet alkalmazni orvosi kezelést.
Kérdezem az államtitkár urat, mit gondol ezekről a megállapításokról, és tervez-e a tárca valamilyen törvénymódosítást annak érdekében, hogy ez a helyzet változzon.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés