ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a támogatott módosító javaslatokról határoznánk, létszámellenőrzést tartunk annak érdekében, hogy meggyőződjünk arról, hogy a szavazáshoz szükséges érvényesítő kártyák és a szavazógépek működnek-e.

Kérem képviselőtársaimat, szíveskedjenek megnyomni az igen gombot. Kérem, most nyomják meg az igen gombot! (Szavazás. - Közbeszólások: Csak jelen gomb van, igen nincs!) Bocsánat - a jelen gombot nyomják meg. Remélem, a forgatókönyvnek ez a legnagyobb hibája, amit most itt elkövettünk.

Megállapítom, hogy a jelen lévő képviselők gépe működik, és az Országgyűlés határozatképes.

Tisztelt Országgyűlés! Most először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk, azok kivételével, amelyeknek külön szavazását kérték. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a tájékoztatóban felsorolt, a frakciók számára előzetesen kiadott, az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat, azok kivételével, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 193 igen szavazattal, 137 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk emelkedő számsorrendben, amelyeket az előterjesztő támogatott, de a frakciók külön szavazásukat kérték.

A 129. pontban dr. Szabó Zoltán és mások a törvényjavaslat 23. § (7) bekezdése elhagyását kezdeményezik, az alaprendelkezés szerint az irányító testület tagjai vagyonnyilatkozatot tesznek. Az oktatási bizottság és a foglalkoztatási bizottság támogatja a javaslatot. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 193 igen szavazattal, 136 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

A 157/3. pontban dr. Szabó Zoltán és mások és a 157/2. pontban Tatai-Tóth András alternatív javaslatot terjesztenek elő. Ebben a törvényjavaslat 25. §-át egészítik ki, amely a szenátusnak egy további jogosítványát fogalmazza meg.

Most a 157/3. pontról határozunk. Az oktatási és az emberi jogi bizottság támogatja. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal, 169 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 157/2. pontban Tatai-Tóth András javaslata következik. Az oktatási bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 306 igen szavazattal, 19 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

A 222. pontban Tatai-Tóth András, a 223. pontban dr. Szabó Zoltán és mások, a 223/1. pontban dr. Magda Sándor, a 223/3. pontban dr. Pósán László és mások, a 223/4. pontban dr. Szabó Zoltán és mások, a 223/5. pontban dr. Szabó Zoltán és mások alternatív javaslatot terjesztenek elő. Ezekben az indítványokban az összefüggő szakmai gyakorlat szabályai találhatók. Az előterjesztő a 223/5. pontot támogatja, de az MSZP külön szavazását kérte.

Most a 222. pontról határozunk. Az oktatási bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak!(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 223. pontban dr. Szabó Zoltán és mások javaslata következik. Az oktatási bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(19.10)

A 223/1. pontban dr. Magda Sándor javaslata következik. A mezőgazdasági bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 310 igen szavazattal, 21 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Jelzésre:) Bocsánat, elfogadta. Tehát a módosító javaslatot az előbb említett szavazási arányban az Országgyűlés elfogadta.

A 306/2. pontban Sági József és mások, valamint dr. Szabó Zoltán és mások a törvényjavaslat 55. § (4) bekezdése módosítását javasolják. Ebben a támogatási időt két félévvel kívánják meghosszabbítani. Az oktatási bizottság, valamint az ifjúsági bizottság támogatják. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 332 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

A 434/1. pontban az oktatási bizottság, valamint a 431/1. pontban dr. Szabó Zoltán és mások a törvényjavaslat 113. § (1) bekezdése módosítását javasolják. Mindkét javaslat a Felsőoktatási Tudományos Tanács összetételét kívánja megváltoztatni különböző módon.

Először az oktatási bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 434/1. pont szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 310 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyeknek külön szavazását nem kérték, és a támogatott módosító javaslatok elfogadása után még szavazásra kerülhetnek. Bejelentem, hogy a továbbiakban a szavazatok leadására 7 másodperc áll rendelkezésre. Kérem a műszaki páholyban munkatársainkat, hogy gondoskodjanak a gépek beállításáról.

Tisztelt Országgyűlés! Az 1. pontban dr. Horváth János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 4. pontban Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 144 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 7. pontban dr. Szabó Zoltán és mások, a 8. pontban Kuzma László és mások alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most a 7. pontról határozunk. Az oktatási bizottság és az emberi jogi bizottság támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 8. pontban Kuzma László és mások javaslata következik. Az oktatási bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 9. pontban Lezsák Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 10. pontban Kuzma László és dr. Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 11. pontban dr. Horváth János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 14. pontban Pánczél Károly és Sági József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 144 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 16. pontban Karsai Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 21. pontban Révész Máriusz és mások javaslata következik. Az oktatási bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 144 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Kuzma László és mások a 21/1. és a 22. pontban alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most a 21/1. pontról határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 22. pontban Kuzma László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 184 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 23., 24., 148. és 517. pontokban Kuzma László és dr. Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 25/1. pontban dr. Pósán László, a 26. pontban dr. Pósán László, a 27/1. pontban dr. Pósán László alternatív javaslatot terjeszt elő. Most a 25/1. pontról határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 26. pontban dr. Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 27/1. pontban dr. Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 31. pontban dr. Pósán László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 33. pontban dr. Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 35. pontban Tóth Ferenc és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 36. pontban Kuzma László és dr. Pósán László javaslata következik.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 37. és 244. pontban Gusztos Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 303 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 38. pontban Tóth Ferenc és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 209 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 39. pontban dr. Pósán László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(19.20)

A 43. pontban Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 44. pontban dr. Horváth János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 185 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 45. pontban dr. Horváth János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 46. és 47. pontban Kuzma László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 49. pontban dr. Pósán László és mások javaslata következik.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az 50. pontban dr. Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az 52. és 56. pontban dr. Pósán László, az 56/1. pontban dr. Pósán László alternatív javaslatot terjeszt elő.

Most az 52. pontról határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az 56/1. pontban dr. Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! A levezető elnöki feladatokat átadom dr. Dávid Ibolya alelnök asszonynak. (Taps.)

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu