DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Én az előzetes letartóztatás során érvényesíthető jogokat most ebbe a témába nem hoznám bele, mert teljesen más jogi szabályozás hatálya alatt állnak, és természetesen az eljárás alá vontakat ugyanúgy jogok illetik meg.

Előrelépés történt, mert éppen arra való tekintettel, hogy a betegjogokra vonatkozóan az 1997. évi CLIV. törvény részletes és korszerű szabályokat tartalmaz a pszichiátriai fekvőbetegek jogaira is kitérően, amikor az új kódex előkészítésébe kezdtünk, és ennek kidolgozása akkor kezdődött, amikor erről a témáról előző alkalommal a képviselő asszony engem a Házban kérdezett. Ennek figyelembevételével a tervezetben szabályozzuk az idevonatkozó egészségügyi jogszabályokban megfelelő… - a betegjogokra vonatkozó szabályokat átültetve szabályozzuk újra ezt a területet. Ezért úgy gondolom, hogy igenis az majd egy komoly előrelépés lesz, ha végre törvényi szinten egy új kódex fogja rövidesen szabályozni az idevonatkozó területet.

Köszönöm szépen.

(16.50)

Forrás: parlament.hu