DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Röviden is elintézhetnénk a dolgot: igen, igen - mindkét kérdésére a válasz, képviselő úr.

De tekintettel arra, hogy a képviselő úr több olyan állítást is tett az interpellációs szövegben, ami nem felel meg a valóságnak, ezért azt gondolom, hogy érdemes rá még néhány mondatot vesztegetni.

Az első. A képviselő úr egy picit félreértésben van, amikor azt fogalmazza meg, hogy könnyen elnyerhető 95 ezer forintos hektáronkénti támogatást kaphatnak az agrár-környezetgazdálkodásra pályázók Magyarországon mind a 33 ezren. Szeretném önt és egyben a nyilvánosságot is tájékoztatni arról, hogy az ön állításával szemben a 33 ezer pályázónak mintegy négyötöde nem a 95 ezer forintos hektáronkénti támogatási feltétellel bíró pályázatra adta be pályázatát, hanem ennél egy sokkal egyszerűbb és sokkal kevesebb követelménnyel járó, hektáronként mintegy 25 ezer forintos támogatási lehetőséget nyújtó pályázatra. Ez tehát az egyik félreértés, képviselő úr, abban az állítássorban, amit ön elmondott.

A másik - ahogyan azt a bizottsági ülésen mondtam, most is állítom, -, hogy igen, megvan a költségvetési forrása annak, hogy a magyar önrész biztosított legyen valamennyi sikeres és elnyert európai uniós pályázathoz, így ebben az esetben az agrár-környezetgazdálkodásra benyújtott pályázatok közül is azokhoz, amelyeknek a feltételeit a pályázók teljesíteni fogják.

Szeretném arról is biztosítani a képviselő urat és a nyilvánosságot… (Egy hang a függetlenek soraiból: Honnan?) A költségvetésben szerepel több mint 10 milliárd forint erre a célra, ebből következően a forrás rendelkezésre áll - a “honnan?ö kérdésre válaszolom, képviselő urak.

Szeretném azt is biztosítani, hogy ezen túlmenően a költségvetésben, mind az előző éviben, mind az idei költségvetésben is el van fogadva - mert a Ház többsége megszavazta - az a szabály, ami azt mondja, hogy a költségvetési törvény 46. § (1) bekezdés, amely lehetővé teszi, hogy az eredeti előirányzatok 15 százalékkal túl is teljesülhetnek, éppen ezért az Európai Unióból elnyert pénz nemzeti kiegészítésének forrásaként a költségvetésben még ez a többlet túllépési lehetőség is biztosított.

Éppen ezért, amit elmondtam az eddigiek során, a nemzeti forrás biztosított a költségvetésben mind a kétévi kifizetésekhez, a pályázatok elbírálását követően az európai uniós forrás, a 80 százalékos mérték lehívhatóvá válik, a nemzeti forrás biztosított. Ha netalántán úgy alakulna, hogy a most beadott pályázatokhoz képest még többen szeretnék a magasabb támogatási mértéket jelentő, egyben persze bonyolultabb és szigorúbb eljárásrendet megkövetelő, több mint 90 ezer forintos hektáronkénti támogatást igénybe venni, akkor természetesen ennek a kiegészítő forrása is rendelkezésre áll, de eleve nem ezt vállalták a gazdálkodók. Eleve azt vállalták, hogy az egyszerűsített eljárást és 25 ezer forint hektáronkénti támogatás igénybevételét pályázták meg. Azt feltételezem, tudták, hogy miért ezt pályázzák, hiszen nyilván ennek a feltételeit biztosítják; és ahogy említettem, a költségvetésben rendelkezésre áll ez a forrás, amely forrás nemzeti kiegészítésként biztosított lesz a nyertes pályázatok teljesítésének megfelelő kifizetésekhez.

Remélem, ezt figyelembe véve a képviselő úr a válaszomat elfogadja. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu