DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem először teszi fel a kérdéseit, írásban is és szóban is már volt lehetőségem ezek nagy részét megválaszolni.
Most, a napirend utáni hozzászólása kapcsán csak néhány tényt szeretnék önnek megemlíteni, képviselő úr. 2004-ben közel 900 ezer ember gyógyfürdő-gyógyászati kezelését támogattuk. A társadalombiztosítás mintegy 4,5 milliárd forintos támogatást nyújtott ezen betegek kezeléséhez. 2005-ben lényegesen nő a támogatás, hiszen a 2005. évi előirányzat 5 milliárd 708 millió forint. 155 gyógyfürdőben folytathatnak gyógyító kezeléseket, és őszintén remélem, hogy ez sokáig válik majd a betegek hasznára.
Egy kicsit szeretnék vitatkozni a képviselő úrral - ha megengedi - abban, hogy a piaci ár, amellyel külföldi betegeket is vonzanánk, lehet, hogy rentábilisabbá tenné a gyógyfürdők működését, a gyógyfürdők azonban nem alkalmazhatnak kétféle árat. Megvizsgálandó kérdés, hogy valóban tartja-e a képviselő úr azt az álláspontját, hogy ez feltétlenül elérendő cél, hiszen akkor egy adott támogatási szint mellett a betegek térítési díjait kellene emelni. Ezt talán nem szeretnénk annyira, sem a képviselő úr, sem én.
2003. év nyarán történtek az ártárgyalások. A szerződések 2003 őszén léptek életbe; 2004-ben emiatt nem voltak ártárgyalások, hiszen azok nem is lettek volna célszerűek. Ebben az évben a gyógyfürdők már beküldték az árajánlataikat, amelyek mellett természetesen a támogatást megalapozó igazolások, indoklások és számítások is a pályázat részét képezték. A megállapodás nyárra várható, az ártárgyalásokra egy bő hónap áll még a gyógyfürdők és az OEP rendelkezésére.
Azt remélem, hogy a gyógyfürdő-szolgáltatók, az Egészségbiztosítási Pénztár, vagyis mindannyiunk közös kasszája az ártárgyalások eredményeképpen sok tíz-, százezer magyar honfitársunk gyógyulására fog szolgálni a jövőben is.
Köszönöm az érdeklődését, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés