ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ülésezett, és két előterjesztés kapcsán a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. A T/15734/7. számú javaslatban azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés május 9-e Európa napjává nyilvánításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a kapcsolódó módosító javaslatok benyújtására 15 óráig legyen lehetőség, és a részletes vitára részletes vitára bocsátás nélkül, valamint a módosító javaslatokról történő szavazásra és a zárószavazásra még a mai ülésnapon kerüljön sor.
A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy-egy képviselő felszólalására van lehetőség. Kérdezem, kíván-e ezzel valaki élni. (Nem érkezik jelzés.)
(15.00)
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság 15734/7. számú javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 290 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta a Házszabálytól való eltérést.
Az előterjesztés részletes vitája során az egyes képviselői felszólalások időtartama öt-öt perc.
A házbizottság H/15958/2. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló határozati javaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a módosító javaslatok benyújtására 15 óráig legyen lehetőség, és módosító javaslatok beérkezése esetén is az együttes, összevont általános és részletes vitára, valamint a módosító javaslatokról történő szavazásra és a zárószavazásra még a mai napon kerüljön sor.
Most a Házszabály értelmében képviselői felszólalásokra van lehetőség. Kérdezem, kíván-e élni valaki ezzel. (Senki sem jelentkezik.)
Most a határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselő négyötödének igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság H/15958/2. számú javaslata alapján.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 303 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a Házszabálytól való eltérést elfogadta.
Az előterjesztés összevont vitája során az előterjesztő felszólalására tízperces időkeretben, a kormány képviselőjének, a bizottságok előadóinak és az egyes országgyűlési képviselőknek öt-öt percben lehet álláspontjukat kifejteni.
Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének az elfogadása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben történt előterjesztés. A napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták képviselőtársaim, és az üléstermi hirdetőtáblán is megtekinthető. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak.
Most a napirend módosítására irányuló indítványokról határozunk. A Fidesz-frakció harminc előterjesztés tárgyalására tett javaslatot. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergiaár-emelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/10553. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak!
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú, Szijjártó Péter, Selmeczi Gabriella és Szakács Imre képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú, Bóka István, Selmeczi Gabriella és Bartha László képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú, Kerényi János és képviselőtársai, Font Sándor és Lezsák Sándor, valamint Karsai Péter képviselők által benyújtott törvényjavaslattal.
Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény módosításáról szóló T/9461. számú, Semjén Zsolt képviselő által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számú, Nagy Gábor Tamás képviselő által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló T/10064. számú, Turi-Kovács Béla és Kékkői Zoltán képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló T/10405. számú, Mádi László és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a kiegészítést nem fogadta el.
Kérdezem önöket, hogy kiegészítik-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló H/10185. számú, Balsay István képviselő úr által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/10281. számú, Szabó Erika és Mátrai Márta képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló H/10681. számú, Mátrai Márta és Szabó Erika képviselők által benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
(15.10)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett T/10700. számú, Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Mádi László képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számú, Arnóth Sándor és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11693. számú, Vígh Ilona képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/12362. számú, Tállai András képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem önöket, hogy kiegészítik-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/13305. számú, Selmeczi Gabriella és Frajna Imre képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről szóló H/14191. számú, Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt képviselők által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem önöket, hogy kiegészítik-e az ülés napirendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/14407. számú, Kósa Lajos képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságát megteremtő egyes törvénymódosításokról szóló T/14575. számú, Varga Mihály és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az évente esedékes európai uniós és a nemzeti területalapú támogatások kifizetéséről szóló H/14629. számú, Turi-Kovács Béla, Kékkői Zoltán és Lengyel Zoltán képviselők által előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az intervenciós felvásárlások feltételeiről szóló H/14630. számú, Turi-Kovács Béla, Kékkői Zoltán és Lengyel Zoltán képviselők által előterjesztett határozati javaslattal.
Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem önöket, hogy kiegészítik-e az ülés napirendjét a kistermelői kimérésről és a termékértékesítésről szóló T/14950. számú, Kovács Ferenc és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését énem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló T/14736. számú, Tállai András képviselő úr által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem önöket, hogy kiegészítik-e az ülés napirendjét az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/15146. számú, Sági József és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló T/15280. számú, Németh Zsolt fideszes képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló T/15638. számú, Mádi László és Vitányi István képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal.
Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló H/2828. számú, Papcsák Ferenc képviselő által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az élelmiszer-biztonsági ellenőrzés hatékonyságának növeléséről szóló H/15853. számú, Gőgös Zoltán és képviselőtársai, Kis Zoltán, Szabó József Andor, Karsai Péter és Ékes József képviselők által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését elfogadta.
Az előterjesztés tárgyalására a 18-ai ülésnap utolsó napirendi pontjaként teszek javaslatot úgy, hogy az előterjesztő felszólalására 10 perc, a kormány és a bizottságok álláspontjainak ismertetésére 5-5 perc, az egyes képviselői felszólalásokra pedig 8-8 perc áll rendelkezésre.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló T/15813. számú, Horváthné Stukics Erzsébet képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Az MSZP képviselőcsoportja is javaslatot tett arra, hogy az ülés napirendje további előterjesztés tárgyalásával egészüljön ki.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését elfogadta.
(15.20)
Az előterjesztés általános vitájára úgy teszek javaslatot, hogy arra május 17-én, kedden, negyedik napirendi pontként kerüljön sor úgy, hogy az előterjesztő felszólalására 15 perc, a bizottságok álláspontjainak ismertetésére 5-5 perc, egyes képviselői felszólalásokra 10-10 perc álljon rendelkezésre.
Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja indítványozta, hogy ma kezdődő ülésünkön ne kerüljön sor a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/9126. számú törvényjavaslat részletes vitájára. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlás módosítását elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az SZDSZ képviselőcsoportja indítványozta, hogy ma kezdődő ülésünkön ne kerüljön sor a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló T/15821. számú törvényjavaslat általános és részletes vitájára. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlás módosítását elfogadta. (Zaj, közbeszólások. - Göndör István: Gépi szavazást kérnék!)
Úgy tűnik, kétely van a megállapítással kapcsolatban. Göndör István gépi szavazást kért. Tehát még egyszer szavazunk az SZDSZ-képviselőcsoport előbb említett indítványáról, vagyis a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló T/15821. számú törvényjavaslat általános és részletes vitájáról. Kérem, géppel most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 149 igen, 169 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett az előterjesztést elutasította.
Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Felhívom figyelmüket, hogy a kiküldött napirendi ajánlásban az Országgyűlés elnöke ötnapos ülésre tett javaslatot úgy, hogy ezen a héten három, a jövő héten pedig két napon tárgyaljon az Országgyűlés. A házbizottság egyetértett azzal, hogy a jövő kedden, az ülésnap kezdetén a soproni időközi választáson kialakult eredményt figyelembe véve, várhatóan képviselői mandátumigazolásra is sor kerül. Ennek megfelelően a napirendi javaslatot az Országgyűlés elnöke ezzel kiegészítve terjeszti elő.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az Országgyűlés elnökének napirendi ajánlását. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most, 15 óra 24 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.
Becsó Zsolt, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterhez: Lendületbe jöttek a lejtőn a nógrádi szocialistákö címmel. Képviselő úré a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés