HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament megalakulása, az 1990. évi rendszerváltás óta a negyedik alkalommal készülünk köztársaságielnök-választásra, és lássuk be, az előkészületek most a legbaljósabbak. 1990-ben az ellenzék, a kormányoldal egyetértve választott köztársasági elnököt; 1995-ben a kormánykoalíciónak 72 százalékos többsége volt, az ügy meg volt oldva; 2000-ben 50 százalékkal választottunk elnököt, az ellenzék és a kormányoldal nem tudott megállapodni; de most oda jutottunk, hogy a kormánykoalíció sem tudott megállapodni, hiszen az előkészületek minden várakozást alulmúltak.
Kiderült, hogy ebben a helyzetben az alkotmány számos kérdésre nem ad megoldást. Ezen kérdések közül három kérdést feltettünk az alkotmányügyi bizottságnak, és kértük, hogy alkotmányértelmezést kérjen az Alkotmánybíróságtól. De ezt megelőzően március 29-én egy módosító javaslatot adtunk be az alkotmánymódosítás ügyében, amely a harmadik forduló ügyét hivatott rendezni. A bizottsági szakaszban ezt a javaslatot elutasították. Azóta egy hónapnál több idő telt el, de semmi nem történt, hogy az esetleges harmadik forduló után bekövetkező helyzetet, amelyre az alkotmány nem tud magyarázatot, illetve nem tud jó megoldást adni, valahogy az Országgyűlés mint törvényhozó kezelje, ezért tisztelettel arra kérem az Országgyűlés képviselőit, támogassák ennek a javaslatnak a tárgysorozatba-vételét, tárgyaljuk meg és fogadjuk el.
Nevezetesen, miről van szó? Az alkotmány rendelkezései szerint a harmadik fordulóban, ha az előző két fordulóban nincs a köztársasági elnök megválasztva, az a két jelölt jut a harmadik fordulóba, aki a legtöbb szavazatot kapta. Az alkotmány vonatkozó rendelkezésének van egy olyan mondata, amelyik az 1946. évi kisalkotmányból lett átvéve. Ez egy igen furcsa mondat, és a következőképpen szól: A harmadik fordulóban megválasztott köztársasági elnök az, aki tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára, a szavazatok többségét elnyerte.ö
Ez a mondat megosztja a jogásztársadalmat, megosztja az alkotmányjogászokat is. Az Alkotmánybíróságnak kellene kimondania a döntést, hogy ebben az esetben mi a helyes eljárási mód. De ezen túl vannak még problémák ezzel a szakasszal és ezzel a rendelkezéssel, ugyanis az alkotmány nem rendelkezik arról az esetről, ha nem sikerül a harmadik fordulóban köztársasági elnököt választani, ennek pedig jelen esetben megvan a maga esélye és a maga lehetősége. Nem rendelkezik arról sem, hogyha nem sikerült a harmadik fordulóban köztársasági elnököt választani, akkor ki helyettesíti az egyébként hivatali idején már túl lévő köztársasági elnököt. Tehát olyan hiátusok és olyan hiányosságok vannak az alkotmányban, amelyeket érdemes lenne rendezni.
Az én módosító javaslatom tulajdonképpen mind a három kérdésre választ ad, hiszen az inkriminált mondatot úgy kívánja helyettesíteni, hogy a harmadik fordulóban az a jelölt nyeri el a köztársasági elnöki címet, aki a szavazásban részt vevő képviselők kétharmadának a támogatását elnyerte. Ha az 50 százalékos szabályt vesszük figyelembe, ez akkor azt jelenti, hogy ma kilencvennél alig több képviselő választhat köztársasági elnököt, ha figyelembe vesszük a határozatképességet. Ilyen esetben természetesen az alkotmánynak az az előírása, amely azt fogalmazza meg, hogy a köztársasági elnök a nemzet egységét hivatott megtestesíteni, illetve megjeleníteni, a kilencven-egynéhány képviselő megválasztásával az alkotmány ezen előírása bizonyosan nem teljesül, viszont ha a szavazásban részt vevők létszáma természetesen hozzá van kötve a határozatképességhez, akkor ez már száznegyven képviselőt jelent.
Rendelkezik, illetve igyekszik megoldani a javaslatom azt a helyzetet is, ha a harmadik fordulóban nem sikerül elnököt választani, hiszen előírja, hogy nyolc napon belül a szavazási eljárást meg kell ismételni, és addig kell folytatni, amíg nincs az országnak köztársasági elnöke. Így a harmadikra, a helyettesítésre már sor sem kerül, mert ez megoldódik ebből a kettőből.
Kérem képviselőtársaimat, fontolják meg ezt a javaslatot, és kerüljünk el egy olyan helyzetet, amikor nagy tanácstalansággal fogunk a helyzet elé nézni, hiszen a jelenlegi alkotmány erre a helyzetre semmiféle megoldást nem ad.
Kérem támogató megszólalásaikat. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés