DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott folytatom, ahol képviselőtársam befejezte, pontosabban, az általa mondottakat szeretném megerősíteni, reményeim szerint a közös véleményt, a Ház mindkét oldalának alapkérdésekben közös véleményét erősíteni.
Úgy gondolom, hogy abban egyetértés van, hogy a magyar elektromosenergia-rendszernek két nagy feltételnek kell megfelelni. Egyszer meg kell felelnie a magyar nemzeti érdekeknek, meg kell felelnie a magyar fogyasztónak, beleértve az egyéni fogyasztót és beleértve a magyar gazdaságot mint fogyasztót.
A másik nagy követelményrendszer, hogy meg kell felelni az Európai Unió követelményeinek, annak a követelménynek, amelyben egyébként az Európai Unió korábbi tagállamai között is emlékezetem szerint egy nyolc-tíz éves polémia után alakult ki egy általános vélemény, amelynek az a lényege, hogy a fokozatos piacnyitás végrehajtása, majd a piac működtetése érdekében, a rendszerhez való szabad hozzáférés mellett biztosítani kell az integrált villamosenergia-ipari vállalkozások tevékenységeinek szétválasztását és a kizárólagos jogosultsággal rendelkező vállalkozások objektív, átlátható és diszkriminációmentes működését.
Tulajdonképpen amikor ennek az uniós irányelvnek igyekeztünk az elmúlt évek során eleget tenni, így merült fel és így került sor a független magyar rendszerirányítónak, a Mavirnak az úgymond kiszervezésére, és így alakult ki az a jelenlegi állapot, amelynek a reparálására vagy továbbfejlesztésére az előttünk fekvő törvénytervezet vállalkozott.
A tervezettel kapcsolatos eddigi, akár bizottsági viták, mind a hozzá nagy számban benyújtott módosítások mutatták azt, hogy valahol - és itt újból azt kell hozzátennem, hogy reményeim szerint - abban a magyar parlament minden oldala egyetért, hogy szükség van egy erős, a nemzeti függetlenséget e tekintetben is biztosító villamosenergia-ellátásra, szükség van tehát egy ellátási biztonságra, ezen belül természetesen valamifajta fogyasztói árkontrollra, ugyanakkor szükség van, mint említettem, az uniós szabályoknak való megfelelésre. A kérdés az - és ezt közösen vitattuk meg -, hogy ez a tervezet ennek eleget tesz-e.
Meggyőződésünk - és hozzászólásommal is ezt szeretném erősíteni -, hogy egy olyan egységes, integrált magyar energiaintézmény kialakítása a cél, vagy kell hogy legyen a közös célunk, amely alkalmas a hazai piac védelmére, alkalmas a hazai fogyasztó - legyen az lakossági vagy ipari nagyfogyasztó - védelmére, és alkalmas arra, hogy legalább közép-európai méretekben versenyképes társa legyen a multinacionális nagy cégeknek, azoknak a multinacionális nagy cégeknek, amelyeknek a tulajdonosi szerkezetében bizony egyik-másik nagy, jelentős nyugat-európai illetőségű európai tagország is benne van. Tehát az a nemzeti érdekérvényesítés, amelyet mi itt szorgalmazunk, egyébként nem idegen, messze nem idegen Európától, sőt.
Az előkészítés során teljesen érthető módon vita merült fel a tekintetben, hogy a független rendszerirányító szervezetileg csak az intézményen kívül, tehát a Magyar Villamos Művek Rt. szervezeti keretein kívül képzelhető el, van olyan országos intézmény, a Versenyhivatal, amelyik az előzetes vita során ezt az álláspontot szorgalmazta, vagy pedig az az - egyébként a tárca véleményével is megerősített - álláspont is igaz, hogy a megfelelő szabályozás esetén az MVM rendszerén belül is biztosítani lehet a független rendszerirányítást.
(13.00)
Ezt látszik egyébként az előbb már hivatkozott uniós irányelvnek egy olyan mondata is megerősíteni, amelyik azt mondja, hogy a fogyasztókra háruló költségek csökkentése érdekében - természetesen a verseny szabályainak sérelme nélkül - lehetőséget lát ilyen tevékenységeknek egy társaságba való szervezésére. Úgy gondoljuk tehát - és ezt majd szavazatunkkal is igyekszünk megerősíteni -, hogy e tekintetben az MVM, a Mavir, az Ovit, és ma még nem esett szó róla, de Paks magyar nemzeti egységbe, egy vertikális egységbe való szervezésének elvi uniós akadályai nincsenek.
Nagy kérdés az - és erre itt több képviselőtársam utalt már -, hogy ezzel ez a nagy rendszer éppen a monopolhelyzete, kizárólagossága és az egész ország, az egész társadalom, az egész gazdaság szempontjából meghatározó szerepe miatt mennyire védett azoktól az esetenként talán nem minden körülményt figyelembe vevő, és bizony a gazdaság más részén tapasztalt privatizációs törekvésektől, amelyek az elmúlt egy-két évben és napjainkban közszájon forognak. Éppen ezért, ha nem is megnyugvással, de egy szakmai elfogadottsággal tapasztaltuk azokat a módosító indítványokat, amelyeket kormánypárti képviselőtársaink is, de esetenként ellenzéki képviselőtársaink is - sok tekintetben tartalmilag egymáshoz nagyon közel állva - nyújtottak be a tervezethez, amelynek az a lényege, hogy ezek a szakmailag szorosan összefüggő, bár működésükből és kompetenciájuktól nagyon élesen elhatárolandó intézmények a Magyar Villamos Művek Rt. keretei között működnek, és gyakorlatilag mind az ÁPV Rt., mind a tárca irányító rendszere az MVM Rt.-n keresztül valósul meg.
Az egy másik kérdés, amire Lázár képviselőtársam is utalt, hogy nyilvánvalóan az állami vagyonról szóló jogszabály mellékletében a különböző, állami tulajdonra vonatkozó klauzulák mennyiben térnek el egymástól. Én nagyon remélem, hogy a parlamenti vita során ebben is sikerül egységes véleményre jutnunk, és az MVM-nek a gyakorlatilag 98-99 százalék körüli kizárólagos állami tulajdoni védettsége ki fog terjedni a rendszerirányítóra, a hálózatra és a magyar energiaigény mintegy 40 százalékát biztosító Paksi Atomerőműre is. Ebben van, amire száz százalékos jelenleg a védettség, van, amiben - és ha jól emlékszem, ezt Herényi képviselőtársam már fölemlítette - az egy szavazatelsőbbséget biztosító aranyrészvény, amelyről tudjuk, hogy egyébként a társasági törvényből is éppen kifelé tart, lévén hogy Európa nem ismer ilyen jogi klauzulát.
Tehát nagyon remélem, hogy ebben egyet fogunk érteni, és mindezek eredményeképpen Magyarországon létrejön egy erős, Közép-Európában aktív energiapolitika folytatására alkalmas, a hazai gazdaság és a hazai kisfogyasztók érdekeinek megfelelő védelmére képes, és mindehhez megfelelő forgalommal, megfelelő piaci erővel bíró magyar villamosenergia-társaság.
Nagyon remélem - és ezt nem a mondókám, mondataim lerontása miatt mondom, nagyon remélem -, hogy azok az elmúlt egy-két hétben, azt hiszem, elég spontán módon előkerült személyi változások ezt az alapvető szakmai törekvést nem befolyásolják, és nagyon bízom benne, hogy a közelmúltban odakerült kollégánk egzisztenciális gondjainak a megoldása után egy számára tetszetősebb területen fog tevékenységi lehetőséget kapni. Ennek reményében én úgy gondolom, hogy az alapvető törekvéseket a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek, amennyiben, mondom, ezek a törekvések megvalósulnak, módjában lesz szavazatával támogatni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés