DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A közelmúltban egy bö betűs településsel kapcsolatosan hasonló körben írtak alá egyéni képviselői önálló indítványt a jelen lévő képviselők közül néhányan, azt úgy hívták, hogy lex Böhönyeö, a várossá nyilvánítással kapcsolatos szabályokat kívánták hasonló módon megváltoztatni. Még mindig csak a bö betűnél tartunk, itt most lex Békéscsabárólö van szó, a békéscsabai jegyzőproblémát akarják a képviselőtársak hasonló módon megoldani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök célja, ezzel ellentétben, amit Keller László képviselőtársam mondott, nem a rendcsinálás, hanem éppen a káosz fokozása. Önök nyitnak - ellentétben azzal, ami az én álláspontomhoz közel van, Kis Zoltán álláspontja; valóban rendet kell tenni, megfelelő szabályokat kell hozni, hogy ne legyenek anomáliák ebben a kérdésben, de ez alapvetően a szigorítás irányába kell hogy hasson, megmondom, hogy miért.
A polgári kormány kialakította a köztisztviselői életpályamodellt. Általában egy köztisztviselői életpálya csúcsa - mondjuk, ha nem főhatósághoz kerülnek - a jegyzői vagy főjegyzői poszt. Ehhez végig kell járni a ranglétrát, megfelelő időt kell eltölteni a közigazgatásban, és akkor lehet odakerülni. Valóban nem helyes az egyébként, hogy űrkutató hivataltól vagy egyebektől már eddig is bekerültek ebbe a rendszerbe, ez valóban mutatja a törvény anomáliáit. Ezeket valóban ki kell igazítani.
De hogy a történet elejére menjek, önök sem tudták egyébként, hogy mit akarnak ezzel a törvényjavaslattal, hiszen három darabot nyújtottak be belőle. A három törvényjavaslatból végül egy szintetizált javaslat április 21-én bekerült aztán a tisztelt Ház elé - volt itt korábban egy április 14-i, 13-i és még sorolhatnám, milyen dátummal. Maguk az előterjesztők is nehezen igazodtak ki a bizottsági ülésen, hogy most éppen melyik előterjesztésről beszélünk.
De ez a múlt. Most végül is egy javaslat van előttünk, amelynek vannak egyébként előremutató paragrafusai. A magam részéről és részünkről is tudjuk támogatni az alapilletmény, az illetménypótlék vonatkozásában előremutató lépéseket. Lehet, hogy azt is egységes szinten kellene kezelni, miközben egyik százalékos elemet emelik 10 százalékkal, a másikat nem csökkentik ugyanúgy 10 százalékkal, mint ahogy korábban egységes volt az emelés, illetve a csökkentés mértéke. Végig kellene gondolni ezt is, tisztelt képviselőtársak.
A másik, hogy azt gondolom, a kormány álláspontját nem ismertük, de mégis tudjuk, hogy mi a kormány álláspontja. Itt nem hallottuk az államtitkár úrtól, nem kívánt hozzászólni. Vélhetően a kormány álláspontja megegyezik a közigazgatási hivatal vezetőjének álláspontjával, hiszen a közigazgatási hivatal vezetője a Belügyminisztérium meghosszabbított karja, mint dekoncentrált szerv az a feladata egyébként, hogy a törvényességi észrevételt megtegye. Való igaz egyébként, hogy nem minden esetben áll helyt az a törvényességi észrevétel, amit tesznek a közigazgatási hivatalvezetők, a bíróság mint független szervezet eldönti e vonatkozásban, hogy kinek van egyébként igaza, az önkormányzatnak vagy a közigazgatási hivatal vezetőjének.
Azt azonban szíves figyelmébe ajánlanám a kormánypárti oldalnak egyébként, ha eredményre akarnak jutni ebben a kérdéskörben, hogy jó lenne komplex módon kezelni ezt az egész jegyzői kérdéskört, valóban egy szintre hozni a főjegyzői és a jegyzői közigazgatási gyakorlatot, és lehetne még sorolni az ezzel kapcsolatos kritériumokat. Mint tudjuk, a Belügyminisztériumban folyik egy törvény-előkészítő munka. Jó lenne ismerni ennek az eredményét. Jó lenne az érdekeltekkel, az önkormányzati szövetségekkel ezt megismertetni, és akkor nem ilyen módon, ad hoc jelleggel kerülnének be egy-egy helyi speciális, mondhatnám azt is, parciális probléma megoldására törvényjavaslatok.
Ez így nem megfelelő törvényalkotás. Elhiszem egyébként, hogy kevés törvényjavaslat van a Ház előtt, mert a kormány nem dolgozik, ezért aztán elő kell venni innen-onnan képviselői önálló indítványokat, hogy mégiscsak dolgozzunk valamit itt délután három órakor, noha ma 20 óráig volt tervezve az ülés - igaz, kibeszélhetjük 20 óráig, ha van a képviselőtársaknak energiája és kedve a mai délutánt meghosszabbítani az estébe -, de úgy gondolom, hogy nem így kellene egy-egy törvényjavaslatot behozni a Ház elé.
A javaslattal kapcsolatosan, mint ahogy már mondtam, a 45. § vonatkozásában valóban a kistérségi társulás vagy a székhelyközponti jegyzők feladata rendkívüli módon megnövekedett. Ezek díjazását, illetve az elismerését anyagiakban is meg kell tenni. Az valóban vita kérdése lehet, amire itt a képviselőtársak már utaltak, hogy azt adott esetben a polgármesternek kell-e megtenni vagy a képviselő-testületnek; a képviselő-testület írja-e elő a teljesítménykövetelményeket és értékelje a jegyző vonatkozásában, vagy maga a polgármester, és arról majd tájékoztatja a jegyzőt. Ez is ennek a kérdéskörnek a része, hiszen nagyon fontos, hogy milyen teljesítménykövetelményeket támasztunk a jegyző elé. Hiszen a helyi végrehajtó hatalom feje a jegyző, hiszen vele, illetve az általa vezetett hivatallal találkoznak legtöbbet az állampolgárok, hiszen ott intézik ügyes-bajos ügyeiket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ha a szándék jó - és miért ne tételezném fel, hogy a szándék jó az önök részéről -, akkor ebben együtt kell dolgozni. Tegyük jobbá komplex módon a jegyzők vonatkozásában az egész törvényi környezetet; ebben, azt gondolom, partnerek vagyunk a Szabad Demokraták Szövetségével, a függetlenekkel, az MDF-fel és a Fidesz maga is. De úgy, hogy kiragadunk egy-egy elemet, amivel nem a rendteremtés irányába, hanem a kitágítás, a szélesítés, esetleg a félreérthető gyakorlat beemelésére teszünk kísérletet, azt ilyen módon mi nem tudjuk támogatni. Úgy gondolom, hogy érdemes lenne átgondolni, visszavonni ezt a törvényjavaslatot, vagy megvárni a Belügyminisztérium előterjesztését és arról vitatkozni, vagy pedig ezt, ahogy Kis Zoltán is mondta, szigorú szakmai kritériumokkal megtölteni. Ebben mi a magunk jó szándékát mindenképpen garantálni szeretnénk, rajtam keresztül is e felszólalás formájában.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés